Tolnai Gábor: Örökség és örökösök. (Kazinczytól máig) (Budapest, 1974)
Művészetről - művészekről
A nagy költők legtöbbje kitűnő előadója a maga alkotásainak. Nagyszerű tolmácsa volt saját verseinek József Attila is. Mi, akik még hallhattuk a költőt szűkebb baráti társaságban s a nyilvánosság előtt verset előadni, megilletődve fedezzük fel nemegyszer Major interpretálásai közben József Attila jellegzetes fejtartását, máskor jobb keze mutató ujjának sajátos mozdulatát. És egy-egy vers előadásakor kihalljuk az értelmezésnek azt a módját, ahogy a költő szokta volt hangsúlyozni alkotásainak rétegeit. Sokat sejtetnek ezek a momentumok. Mégis, amikor a költő ihlető befolyására utalok - arra, hogy Major Tamás versmondási gyakorlata a munkásmozgalmon belül József Attila alkotásához kapcsolódik -, nem ezek jártak elsősorban emlékezetemben. Sokkal inkább az az általános indítás, ami a költő egész művéből, szemléletéből árad. Mindezeket azzal a hangsúllyal említem, hogy az ösztönzés, az indítás egy előadóművész esetében sem véletlenek eredménye, hanem belső okokra, belső összefüggésekre nyúlik vissza. Az ösztönzés, az indítás nem attól függ, aki adja, hanem aki az ösztönzést, az indítást kapja, magáévá teszi. Major Tamás midőn verset ad elő, szavai mögött mindig ott él a színész. És jó, hogy ott él; ez nem hátrány, hanem előny. Amikor József Attila-verset interpretál, úgy érezzük - csak a költő maszkja hiányzik -, mintha közvetlenül József Attila szólna hozzánk. Hogyha Petőfi szerepel a műsoron, a múlt századi költő humora, máskor szinte személyes szenvedélye viharzik közöttünk. Ha Csokonait tolmácsol, csaknem Csokonainak érzi magát; az imént még dübörgő forradalmi hangok helyén lágy melódiák szelik át a levegőt. És amikor balladát hallunk tőle - A walesi bárdokat, a Vörös Rébéket nem is egy színész jelenlétét érezzük; arcvonásokat változtatva, hangot váltva éli bele magát a „dalban elbeszélt” tragédia mindé szituációjába. Szép feladat lenne, s szívesen is tenném részletes analízis tárgyává Major Tamás előadóstílusát. Annál inkább, mivel oly kevesen vállalkoznak a „legönzetlenebb” művészeti ágnak, a színészetnek és a verselőadásnak, a színészek és a verselőadók alkotásának elemzésére. A szép feladatnak azonban csak vázlatosan teszek eleget. A szűkre szabott keretek mellett magyarázza ezt a műfaj sokrétűsége és 254