Tolnai Gábor: Örökség és örökösök. (Kazinczytól máig) (Budapest, 1974)
Emlékek, emlékezések, naplójegyzetek
Az induló, még a költészet terén is iskolába járó fiatal Radnótiról mondott történet nyomán, csaknem bocsánatot kérve, fűztem tovább a szót a két évtizede mestereink közé magasodott költőről. Tanítványaim megérezték, mi játszódik le bennem, s közülük az egyik - elsőéves leány -ilyeténképpen tett kísérletet a zavar feloldására: - Milyen érzés,professzor úr, elmenni az utcán, hajdani ismerősei, barátai szobra mellett?! - A dermesztő kérdésre mit tehettem mást, mosolyogtam. Az ajkamon megjelenő mosoly a körülöttem levő fiatalokban - nem azt, ami bennem lejátszódott, hanem - önelégültséget, büszkeséget sejtetett. Büszkeséget, hogy személyesen láthattam, hallhattam, ismerhettem Móricz Zsigmondot, Juhász Gyulát, Babits Mihályt és Kosztolányit, József Attilát, Radnótit, valamint sokakat még a történelemmé vált közelmúlt nagy képviselői közül. Mintha valami kisebbrendűségi érzés járná át ezeket a fiatalokat, hogy velük nem ül ott az egyetemi padsorban egy Radnóti, hogy a szerkesztőségben nem Móricz Zsigmond veszi át pályakezdő verseik kéziratát, vagy hogy nem beszélhetik meg problémáikat a Japán kávéházban egy József Attilával. Erről a kérdésről folyt végül a beszélgetés. Nem tudom, sikerült-e igazában megértetni velük, hogy valamikor a harminc és egynéhány esztendővel ezelőtt nem a klasszikussá nőtt Radnóti Miklóssal ültem egy padban az egyetemen, hanem egy kedves fiatalemberrel, aki ugyanúgy szerette az életet, mint a mai fiatalok, s aki az adott körülmények között hasonlóan törte a fejét a költészet problémáin - miként a maiak-és elsősorban azon,hogy azélet „jobb legyen”. És abban sem vagyok biztos: megértették-e tanítványaim a maga valóságában, hogy Móricz Zsigmond - ha nagy íróként tiszteltük is - még nem volt iskolai „kötelező olvasmány”, viták folytak körülötte, s amikor beszélgettünk vele, úgy folyt a társalgás, mint egy sokat tapasztalt férfival, nem pedig valami bálvánnyal. Szót kellett hogy ejtsek József Attiláról, az emberről, aki felejthetetlen szép hangján tudott jókedvűen énekelni; ember volt, mint bárki más; de ahogy a mai köztudatban él - Móriczhoz és a többi halott nagyokhoz hasonlóan - csak egész életműve által emelkedett fel. Ma, a költészet napján, az ifjúság nemcsak az imént emlegetett érzéseket hozta magával. A fiatalok - de nemcsak a fiatalok - a múlt-320