Unger Mátyás - Szabolcs Ottó: Magyarország története. Rövid áttekintés (Budapest, 1965)
A 13. század derekától a mohácsi csatavesztésig
a győzelmet hirdető lófarkas zászlót a bástyafokra, Dugovics Titus2 azonban a zászlótartót lobogójával együtt önfeláldozóan magával rántotta a mélybe. 1456. július 22-én a keresztesek ellentámadása eldöntötte a csata sorsát. A „kézművesek, parasztok, szegény emberek, falusi papok, BELGRÁDI (NÁNDORFEHÉRVÁRI) deákok, kolduló barátok” serege rajtaütött a törökön. Amikor a szultán el akarta vágni visszavonulásuk útját, Hunyadi is beavatkozott a harcba, és sikerült elfoglalnia a török ágyúkat. A két tűz közé szorult ellenség ezután már csak a menekülést választhatta. A világhódítót „paraszti kéz verte ie, járatosabb a kapa, mint a fegyver forgatásában” — írta joggal Thuróczi, a kor történetírója. A világraszóló nándorfehérvári győzelem még hetven évnyi haladékot szerzett Magyarországnak. Más részről viszont nagy árat követelt, néhány héttel a nagy napok után, a táborban kiütött pestisjárvány elragadta a híres törökverőt, a nagy Hunyadi Jánost. 63