Ürögdi György: A régi Róma (Budapest, 1963)
VI. A római család és a római név
VI. FEJEZET Л római család és a római név Aromái rabszolgatartó osztály alappillérének a tiszta életű családot tartották, amelynek feje, korlátlan ura az apa, a családfő, a pater familias. Amíg csak élt, a családfő jogai — bármily magas tisztséget értek is el fiai, unokái — fennállottak, még az esetben is, ha hibázott. A házasság létrejöttét nem egyéni vonzalom, hanem ésszerűség döntötte el. A polgárok már fiatalon házasságra léptek, a családfők egyeztek meg egymással a két fiatal ember jövőjét illetően, és ebben nem lényegtelen szerepe volt a hozomány nagyságának. „Nem egyéni szerelem hozta létre, ahhoz semmi köze nem volt, — írta Engels Frigyes — a házasságokat... megállapodásszerűen kötötték.” A régi köztársaság korában a leány ellentmondás nélkül, esetleg már gyermekkorában elfogadta a kijelölt vőlegényt, az apák megszövegezték a házassági szerződést és ezután létrejöhetett a házasság. A régebbi római családjog kétféle házasságkötést különböztetett meg. Az egyiknél a fiatalasszony teljesen férje hatalmába (manus) került, jogi helyzete azonos volt a gyámolt gyermekével, vagy pedig továbbra is a saját édesatyja hatalma (patria potestas) alatt maradt (sine in manum conventione), amely esetben vagyonjogilag is a saját családjához tartozott, vagyona felett szabadon rendelkezhetett, viszont nem is örökölhetett a férje családja vagyonából; ez utóbbi esetben a feleség nem a család mater familiasa, hanem uxor (hitves). Az úgynevezett manus-házasságok háromféle módon keletkeztek: a confarreatio ünnepsége alkalmával — ez kizárólag patríciusoknál volt szokásban —, a főpapok jelenlétében az egymás mellett ülő fiatal pár tönkölybúzából (far) sütött kalácsot fogyasztott el; az usus elnevezésű házasság akként jött létre, hogy egy házaspár egy álló esztendeig együtt élt, és az asszony nem töltött három egy-118