Vajda György Mihály (szerk.): A német irodalom a XX. században (Budapest, 1966)
Tímár György: Stephan Hermlin
merész képek gyanúsakká, önfitogtatás jellegűekké váltak; hasonló értetlenség fogadta a valóságot nem pusztán direkt politikai vagy moráhs vonatkozásban tükröző verses műveket. Ebben az időben kezdték Németország leghaladóbb, szocialista szellemű költői is az egyéniség szerepének sommás tagadásával „nullifikálni” a romantika betegesen túlhajtott egyéniség-kultuszát, különösen pedig a militarista fogantatású (és konklúziójú) hőskultuszt. így történt, hogy a szocialista indíttatású német líra sokáig a „baloldaliság” gyermekbetegségét nyögte, habár ebben — József Attilának irodalomtörténetileg korszakalkotó fellépéséig — az európai szocialista líra történetével megegyezett. Nem véletlen, hogy mintegy három évtizede a magyar munkásmozgalomban is bírálták, polgárinak ítélték József Attila képalkotó módszerét, amelyről napjainkban már világosan láthatja mindenki: életműve egyebek közt éppen ennek révén válhatott a szó teljes értelmében a szocialista líra világméretű modelljévé. Stephan Hermlinnek talán legnagyobb irodalomtörténeti érdeme az, hogy egyike volt az elsőknek, akik helyesen mérték föl: a régebbi szűklátókörűség még a mai német költészet számára is kellemetlen ballasztot jelent. Tudvalevő, hogy ő mutatta be először a líra magyar géniuszát németül, s ugyanő volt, aki így írt az általa szerkesztett — és részben fordított — német József Attila-kötet (Attila József: Gedichte, BerUn, i960.) előszavában: „Müyen kényelmetlen is e plebejus esete! Elsősorban azok számára, akik a nagy proletárköltészet puszta létét is tagadnák, de azok számára is, akik a proletárköltészet jelentőségének kritériumát csak az agitátori szempontban látják .. .Nem ismerek más költészetet, amelyben szubjektív mozgás és marxista gondolat ilyen merészen és szubtilisan fonódnék egymásba.” Hermlin szavai azt bizonyítják, hogy az ő meggyőződése szerint: 1. a szocialista líra igényt tart a költői szubjektum közvetlen megjelenésére, sőt kifejezetten feltételezi azt; 2. a nagy egyéniség e lírában nem misztifikált abszolútum, hanem 445