Tringli István: Az újkor hajnala. Magyarország története 1440-1541 - Tudomány-Egyetem (Budapest, 2003)
III. A Jagelló-kor
A Jagelló-kor 103 tal-féle felkelés volt ehhez hasonló. Az azonban csak Erdély északi részére terjedt ki, ez pedig jóval nagyobb területre, azt a tizedszedés visszaélései robbantották ki, ezt a hadjárat feloszlatása. Az 1514. évi parasztháború sem terjedt ki az egész országra: a mozgalom súlypontja végig az Alföldön volt, csak később jutott el Erdély északi részére, a Dunántúl és a nyugati Felvidék elszigetelt helyeire. Dél-Erdély, Szlavónia, a nyugati Felvidék nagyobbik része, egyáltalán az ország nyugati fele, kívül maradt a megmozdulásból vagy csak alig érintette. A jobbágyok mellett nemesek is feltűntek a keresztesek között, Werbőczy hazájában a kisnemesek által különösen sűrűn lakott Ugocsában és a vele határos Máramarosban pedig tömegével álltak közéjük. A születés nem döntötte el automatikusan, hogy ki melyik táborba állt, jobbágyokkal bőségesen találkozunk a másik oldalon is. Okai között hiába keresünk közvetlen anyagi mozgatórugókat, a parasztháború a keresztes hadjárat egyenes folytatása volt. A rendi világ lényege éppen abban állt, hogy a hatalmi és a gazdasági viszonyok határozták meg a rendek helyét a társadalomban, a gazdaság nem játszott kivételezett szerepet. A keresztesek azért fordultak a nemesek ellen, mert szerintük azok nem teljesítették ősi kötelességüket, a hadakozást. Innentől egyszerre működött az obszerváns ferencesek társadalomkritikája - amely szerint aki a keresztes had ellen van, azzal szembe kell szállni - és a fővezér székely szokásjogi elképzelése (ami - ha nem is olyan szigorúan, mint a székelyeknél - az egész középkorban működött), amely szerint az, aki nem vonul hadba, a közösség ellen vét és joggal vonja magára a közösség bosszúját. Az 1514-es parasztháborúnak ennek megfelelően nem voltak kiérlelt „társadalmi" követelései. Csak nagyon kevesen fogalmaztak meg maguknak homályos célokat: az ország minden lakosának a királytól való függését, ily módon a nemesség eltörlését, egyetlen püspök legyen, az egyházi és a nemesi birtokokat osszák szét a keresztesek között. A magyar parasztháborút nem előzte meg paraszti szervezkedés, nem kísérték csodaváró, túlvilági elképzelések. 1514 nem állt példa nélkül a történelemben: a Nándorfehérvárt felmentő keresztes tábort hasonló okok miatt kellett feloszlatni 1456- ban, a közeli Karintiában a váraikba zárkózó és parasztjaikat az oszmán martalócoknak prédául hagyó urak ellen ezért tört ki felkelés. 1514 őszén országgyűlést tartottak. Egyetlen középkori magyar törvény sem foglalkozott annyit a jobbágyokkal, különösen a jobbágy-földesúr viszonnyal, mint az itt elfogadott. Az 1514-es cikkelyekben két, egymással összeegyeztethetetlen tendenciát akartak megvalósítani: a kollektív büntetést, és azt, hogy „arra mindig ügyelni kell, hogy az ártatlanokat ne ítéljék el". Előírták a földesuraknak, hogy lázadó jobbágyaikat büntessék meg, a rablott holmit adják vissza birtokosaiknak, szigorú büntetést szabtak a keresztesek vezetőire. Egységesítették a földesúri adót: a földbért évi egy fő