Tringli István: Az újkor hajnala. Magyarország története 1440-1541 - Tudomány-Egyetem (Budapest, 2003)
IV. Szapolyai János és I. Ferdinánd kora
Szapolyai János és I. Ferdinánd kora 121 elismerte a csecsemő János Zsigmondot magyar uralkodónak. 1540 szeptemberében a Rákos mezején királlyá választották János Zsigmondot. Nem koronázták meg, ezért a speyeri egyezményig (1570) a „II. János választott király" címet viselte. A gyermek nevében négytagú tanács kormányzott, amelynek tagjai a királyné, Fráter György, Török Bálint és Petrovics Péter temesi ispán voltak. A váradi béke felrúgása után I. János számos támogatója átállt Ferdinándhoz, aki 1540 őszén hadjáratot indított Magyarország elfoglalására. A hadjárat során Ferdinánd kezére került Buda környéke és a Dunántúl nagy része, Buda harmadik ostroma 1540. október-novemberben azonban sikertelen volt. A következő év tavaszán Ferdinánd jól felszerelt sereget küldött a főváros ellen. Buda negyedik, egyben addigi leghosszabb ostroma egész nyáron át tartott, az ostromlók azonban ismét kudarcot vallottak. Szulejmán szultán személyesen indult a vár felmentésére. Szulejmán 1541-es hadjárata eredményeként az ostromló Ferdinánd-párti sereg visszavonult, jelentős részét az oszmánok és Török Bálint közösen semmisítették meg. A szultán 1541. augusztus 29-én, a mohácsi csata évfordulóján bevonult a budai várba. Az oszmán hódítás harmadik szakasza mindössze 15 évig tartott. A török háborúk hatása Magyarországra Az 1390-től, az oszmánok első magyarországi portyájától, az 1541-ig eltelt másfél évszázad alatt Magyarország hasonló változásokon ment keresztül, mint más nyugati típusú középkor végi kora újkori országok. A hasonlóságok mellett természetesen magyar sajátosságok is megfigyelhetők. Ezek egy része a másfél évszázados török szomszédság miatt jött létre. Ha sorra vesszük az 1541 előtti magyar társadalomra, gazdaságra, politikára, szellemi életre gyakorolt oszmán hatásokat, megállapíthatjuk, hogy azok idővel egyre erősebbek lettek. 1526 és 1541 közt számos, egészen új jelenséget figyelhetünk meg. Az ütközőállamokban, majd a határokon vívott harcok a középkor végének mindennapjaivá váltak. A törökökkel szembeni harckészség a politikai vezetők megítélésénél elsőrangú szempont lett. Erre való hivatkozással választották I. Ulászlót királlyá V. Lászlóval szemben, ezért állt Hunyadi Mátyás mellé a pápai diplomácia és a magyar püspöki kar, ezért kiáltották 1490- ben János Albertet a köznemesek királlyá. A rákosi végzések az idegen királyok bűnéül azt rótták fel, hogy az ország alattuk kisebb lett; ezen az ütközőállamok elvesztését értették. Nem csak a királyoktól várták el a harcra kész magatartást. A Hunyadi-párti történetíró, Thuróczy János nem mulasztotta el kiemelni Cillei Ulrik tettei közül, hogy 1456-ban Bécsbe menekült, miközben Hunyadi János Nándorfehérvár felmentésére sietett. Európában