Nietzsche, Friedrich Wilhelm: Hajnalpír. Gondolatok a morális előítéletekről - Filozófia (Máriabesnyő, 2019)
Negyedik könyv
258 Hízelegni a kutyának. - Csak egyszer kell megsimogatnunk ennek a kutyának a bundáját: azon nyomban pattog és szikrát hány, mint minden más hízelgő - és elmés a maga módján. Miért ne viselhetnénk el így! 259 Az egykori dicsőítő. - „Már egyáltalán nem beszél rólam, bár most tudja az igazságot és el is mondhatná. Ám úgy hangzana, mint valami bosszú - és hát ő oly nagyra becsüli az igazságot, ez a megbecsülésre méltó ember!” 260 A függésben lévő emberek amulettje. - Aki elkerülhetetlenül valamely parancsolótól függ, annak rendelkeznie kell valamivel, amivel félelmet kelt, és amellyel parancsolóját féken tartja, például becsületességgel, vagy őszinteséggel, vagy gonosz nyelvvel. 261 Miért olyan fenségesen? - Ó, ismerem én ezt az állatot! Persze inkább kedvét leli önmagában, ha - „akárcsak valami isten” - két lábon lépkedhet, - ám nekemjobban tetszik, ha újra visszahuppan a négy lábára: így összehasonlíthatatlanul természetesebb! 262 A hatalom démona. - Nem a szükség, nem a vágyakozás - nem, hanem a hatalom szeretete az emberek démona. Megadhatunk nekik mindent, egészséget, élelmet, lakást, szórakozást - boldogtalanok és rigolyások ők, és azok is maradnak: mert a démon csak vár, vár és kielégülést akar. Vegyünk el tőlük mindent, és elégítsük ki ezt a démont: akkor szinte már boldogok - amennyire emberek és démonok egyáltalán boldogok lehetnek. De miért szajkózom én ezt? Már Luther is elmondta, jobban, mint én, ezekben a verssoraiban: „Jóhír, nő, család, jószág, test, világ veszhet, vihetik veszendő kincseik, - miénk marad az ország!”37 Igen, igen! az ország, a „birodalom”! 37 Luther: Erős vár a mi istenünk. József Attila fordítása. 138