Reiman Judit - Pálfalvi Lajos: Irodalom és normalitás. Tanulmányok a modern lengyel irodalomról és színházról - Vita Sarmatica 2. (Máriabesnyő - Gödöllő, 2006)
Pálfalvi Lajos: A lengyel irodalom Magyarországon. Mickiewicz és Gombrowicz kora
forradalmiság” oximoronra emlékeztető ideológiai bűvészmutatvánnyal sikerült megmenteni). A mű paradox módon egyszerre felelt meg a hivatalos elvárásoknak és az ezekkel ellentétes olvasói igényeknek is. 1956 után Andrzejewskinek volt egy jó évtizede, olyan sikeres művek születtek ekkor, mint a vallási és ideológiai fanatizmus analógiájára épülő két példázatszerű történet, A Paradicsom kapui (1971) és a Sötétség borítja a földet (1985) vagy az idős Picassóról szóló, sokkal könnyebb hangvételű művészregény, a Jő, hegyeken szökellve (1970). Bár ő is csatlakozott az ellenzékhez, 1968-ban nyílt levélben tiltakozott Csehszlovákia lerohanása ellen, ugyanebben az évben Párizsban adta ki Fellebbezés című regényét, művei nem tűntek el a magyar könyvpiacról, D. Molnár István még monográfiát is írt róla Katolicizmus, szocializmus, ellenzékiség. Jerzy Andrzejewski életműve (1995) címmel. A magyar olvasó mégsem alkothat teljes képet az életműről, mert hiányzik még az utolsó korszakban született, befejezhetetlen, majd a regényírás kudarcáról szóló naplóval valahogy mégiscsak befejezett nagyregény, a Pempő. Amikor aktuális lett volna, mint szamizdat kiadvány nem juthatott el Magyarországra, 1990 után már nem volt érdeklődés - talán irodalomtörténeti kuriózumként még kaphat esélyt. Wiktor Woroszylski sokkal fontosabb szerepet játszott a magyar-lengyel irodalmi kapcsolatokban - többek között József Attila és Radnóti Miklós verseit fordította -, mint ahogy azt a fordítások bibliográfiájából gondolhatnánk. Már említett műve mellett Kerényi Grácia jóvoltából megjelent Szaltikov- Scsedrinről írt, Almok a hó alatt (1975) című életrajzi regénye és két ifjúsági könyve. Miért ennyi és miért pont ezek? Woroszylski a lengyel Majakovszkij szerepére aspiráló sztálinista költőként indult, aztán a moszkvai Irodalmi Intézetben tanulmányozta a húszas évek szovjet líráját (1952-1956), majd 1956. október 30-án, a Nowa Kultúra munkatársaként, lengyel újságírók társaságában megérkezett Budapestre. Élményeiből cikksorozat készült (kétharmad részét át is engedte a cenzúra), aztán a kézirat kijutott Franciaországba, megjelent franciául és angolul is, Nyugaton az egyik legfontosabb forrásmunkának számított. Közben a moszkvai Irodalmi Intézet megrendelésére oroszra is lefordította egy litván egyetemista, hadd lássák a beavatottak, mire vetemedett egykori aspiránsuk. A fordítás idővel bekerült az orosz szamizdatba. A Magyarországi napló (1984) Krassó György kiadásában végül Budapestre is eljutott. Mint a kiadó előszavában olvashatjuk, a szerző „az itt töltött két hét alatt mindent feljegyez, amit csak hall, de elsősorban személyes tapasztalatokat akar szerezni. Eljut az országházba, a Forradalmi Értelmiségi Bizottságba és Dudás József felkelőcsoportjához, elutazik vidékre és beszél Szigethy Attilával, a győri Nemzeti Bizottság elnökével, november 4-e után ismét ellátogat a Parlamentbe, majd találkozik az írószövetséget képviselő Déry Tiborral is.” A hetvenes évek közepén Woroszylski megint Magyarországra látogatott, 1976 májusában újabb fejezetet írt naplójához, amely-118