Agárdi Péter: Irodalomról vagy más ily fontos emberi lomról (Budapest, 2013)
Kulturális progresszió és nemzeti hagyomány
már nem tűnik profanizálásnak, kegyeletsértésnek vagy éppen kultuszrombolásnak az sem, tehát nyíltan beszélhetünk róla: az érett, 1927—1937 közötti József Attila világképének következetes baloldali karakterén, marxista orientációján belül („én, aki társadalmi kérdésekben a tudományos szocializmus logikáját veszem irányadóul...”16) a napi politikai oldások és kötések gyakori változásai — de nem a Féja Géza felrótta „szélkakasság” — jellemezték a költőt.17 Nem egy publicisztikai és kritikai tévedése szintén tény; súlyos torzítás volt a sterilizált és meghamisított „kommunista szobor” árnyékában minősíteni a költői szociometria különböző sűrűsödési pontjait. (A felelős önkorrekció helyett „tisztálkodva” kompenzálók soraiban olykor tapasztalható szociáldemokrácia-apológia vagy a demagóg antikommunizmus úgysem elegendő vezeklés a nemzeti és egyetemes történelem jobboldali-szélsőjobboldali meghamisítói, újraírói szemében.) Egyébként is: a különböző történelmi, politikai helyzetekben, etikai alternatívákban egymástól élesen eltérő funkciója és értékkonnotációja volt annak a hitvallásnak és küldetéstudatnak, amelyet egykor kommunistaként képviseltek — hadd utaljak csak az áldozatvállaló illegalitás és a hatalmi gőg pólusaira, avagy a messianisztikus és a bürokratikus szektásság Lukács György által is megszenvedett és elemzett különbségeire. Az 1930-1950-es évtizedek domináns (bár nem kizárólagos) kommunista felfogása szerint - amelyet a remélt, illetve a beteljesülni hirdetett forradalmi szocializmus, a proletárdiktatúra teleológiája motivált — a Szép Szó és köre, József Attila liberális barátai, úgymond, rátelepedtek a költőre, kihasználták, visszaéltek a nevével, és igyekeztek ideológiailag rossz, polgári irányba befolyásolni, még ha egzisztenciálisan kétségtelenül segítették is és publikációs fórumot biztosítottak is számára. Jellegzetesen szektás narratíva volt, főleg Vértes György18 és mások szövegeiben, hogy József Attila állítólag a KMP megbízásából állt össze a liberálisokkal (mintha személyén keresztül tulajdonképpen az illegális kommunista párt irányítaná egy ideig a folyóiratot), de ezek az íróbarátok valójában fokozatosan kiszorították volna a lap irányításából. Persze már ott és akkor is vitatkoztak e felfogással (mindenekelőtt Szabolcsi Miklós, 16 JÓZSEF Attila, Van-e szociológiai indokoltsága az új népies iránynak? {1937 nyara], in József Attila összes művei. 111. Cikkek, tanulmányok, vázlatok, szerk. Szabolcsi Miklós, Budapest, Akadémiai, 1958, 193-1 Lásd erről már a rendszerváltás évében: Veres András, Senkifia — mindenkié? József Attila utóélete, Magyar Hírlap, 1989- április 8., Melléklet 1. 18 Vértes György, A Gondolat és a Szép Szó kapcsolata, Kortárs, 1963/12, 1871-1874; UŐ, József Attila és az illegális kommunista párt (Adalékok József Attila életéhez), Irodalomtörténeti Közlemények, 1963/2, 193—218; illetve \Jő, József Attila és az illegális kommunista párt, Budapest, Magvető, 1964. 162