Farkas János László: A meglett ember. Válogatott tanulmányok - Opus. Irodalomelméleti tanulmányok. Új sorozat 18. (Budapest, 2020)
Szemlélet és ihlet. József Attila-tanulmányok
a „tárgyi-kritikai tanulmányban” elkezdett: ugyanazzal sértett akkor, amivel most engesztel. A [Magad emésztő...] utolsó sora szerint: „s én bosszankodnék, de nem mondanám”. A pamfletben József Attila parafrazeált, és megmondta a magáét. Most is ugyanazt teszi, de nem mondja. A Babits-kritikában József Attila így bosszankodik: „a szakasz majdnem csecsemő-képzetet ád. De te jóságos ég! csecsemő, akiből tűk merednek ki?” A csecsemőképzetet a szakasznak ezekből a soraiból olvassa ki: „Az Isten a földet hóba és ködökbe / puhán becsavarta. . .”20 Magam részéről úgy vélem, hogy József Attila kifogása aligha kivédhető, a Babits-strófából valóban hiányzik az a szigorú gondolati és szemléleti egység, amelyet József Attila a verstől általában, saját versétől meg különösen megkövetelt. Ebből a - valóban tárgyi-kritikai - szempontból a [Magad emésztő...] egyébként semmit sem von vissza; csak azt bánja, hogy Babitson olyasmi miatt verte el a port, amin az már belsőleg magától is túljutott.21 A pamfletben József Attila a Babits-versszak két „javított” változatát is adja, hozzátéve, hogy „Rossz ez így is”, de „legalább a szemetét kisöpörtük”.22 A szemét: a tűként a flanellba bökő facsúcsok képe, amelyhez nem nyúl hozzá, hanem egyszerűen kihagyja az általa adott két parafrázisból. Ha ezek után vizsgáljuk, hogy a Téli éjszakában hogyan nyúlt hozzá, sorolhatjuk az eltéréseket: nem fa, hanem cserje; nem hó és nem köd, hanem levegő; nem puha flanel, hanem kemény üveg; nem bök, hanem karcol. A különbség nagyobb már nem is lehet. Vagyis lehet, mert ez már egészen József Attiláé, a rá jellemző lélegzetvétellel: azzal például, hogy a karcolás itt - miután a „Csendes vidék” mondatra következik - átvezet valami nem hallható hanghatásba. Ezután következik a rejtélyes, de súlyos kijelentés: „Szép embertelenség.” Úgy gondolom, Szabolcsit ez is bátoríthatta, hogy a „rabság” elé a „szép” 20 Az Istenek halnak, az Ember él, in JAÖM3 1958, 53; illetve in JATC1 1995, 224. 21 „Botot faragtál, ábrákkal tele, / beszélt a nyele, / aztán meguntad. így volt? / S eldobtad [...]/ Én fölvettem és rádhuztam vele.” 22 Az Istenek halnak, az Ember él, in JAÖM3 1958, 53; illetve in JATC1 1995, 224. 142