Farkas János László: A meglett ember. Válogatott tanulmányok - Opus. Irodalomelméleti tanulmányok. Új sorozat 18. (Budapest, 2020)

Szemlélet és ihlet. József Attila-tanulmányok

kísértetiesnek látjuk, eszünkbe juthat, hogy Marx milyen szavakkal jellemezte az áru értékét: „kísérteties tárgyiság”. Megnyílt értelembe az ige Tótis Béla Az ifjúság nemi problémái című könyvét élesen elutasító recen­ziójában kifogásait sorolva József Attila többek között ezt írja: „Mi az, hogy »a testi vágy még egyedül uralkodó, de az emberi szellem már megteszi az első lépéseket, hogy az élet anyagiasságát és durvaságát a szellem felsőbbségével költse át«? Aki ilyet ír, az mért nem megy el gnosztikus apostolnak és mért adja ki magát szocialista orvosnak?”37 (A gnosztikus apostol) Miután az előzőekben többször is belebotlottunk a gnoszticizmus gondolatkörébe tartozó vagy azzal érintkező képze­tekbe, megfogalmazódhat a kérdés: vajon amikor József Attila - el­utasítóan - „gnosztikus apostolt” emleget, fűzött-e ehhez a kifejezéshez valami közelebbi tartalmat? És úgy gondolom, hogy abban a körben, amelyben József Attila mozgott, abban a szellemi közegben, amelyben cikkének gondolatait kifejtette, ez a kifejezés nem annyira a gnózis tanának klasszikus, ókori hirdetőit idézte, hanem az akkori közelmúlt gnosztikus apostolát, Schmitt Jenő Henriket és az akkori jelenben is aktív híveit és követőit. Nem akarok többet állítani, mint hogy ennek az azonosításnak van egy bizonyos, és nem elhanyagolható valószínűsége. Ugyancsak felmerülhet Schmitt Jenő neve, amikor a Fábry Zoltánnak címzett, 1931. szeptember 3-án kelt nevezetes levélben azt olvassuk, hogy „ideális anarchista kezdeti koromban is hasznos szolgálatokat tettem a mozgalomnak”.38 Az „ideális anarchista” kifejezés az első világhá­ború előtti Magyarországon egyértelműen Scmitt Jenőhöz kötődött; kérdés, hogy 1925-ben (a levélben leírt mozgalmi vonatkozások erre az évre datálhatok), az akkor felnövő nemzedék tudatában is ennyire kötött volt-e ez a kifejezés. 37 Lásd in JAÖM3 1958, 131; illetve in JATC 2018, 571. ìs József Attila levelezése, sajtó alá rendezte és a jegyzeteket írta Stoll Béla, Budapest, Osiris Kiadó, 2006, 373 (119. számú levél). 148

Next