Farkas János László: A meglett ember. Válogatott tanulmányok - Opus. Irodalomelméleti tanulmányok. Új sorozat 18. (Budapest, 2020)
Szemlélet és ihlet. József Attila-tanulmányok
József Attila a „költemény tudatformájáról” beszél, és a „tudatforma” terminus itt kimondatlanul, de elég nyilvánvalóan a marxi társadalomelméletre akar utalni. A Kosztolányi-recenzió közvetlen szomszédságában - feltevésem szerint részben vele átfedésben - született Új szocializmust! című írásában (1935) ezt olvashatjuk: „Marx felfogása tehát materiális léthez kapcsolt objektív idealizmusnak tekinthető inkább, melyet az választ el a Hegelétől, hogy középpontja nem a kozmikus, hanem a szociális lét, vagyis az ember.”5 6 Ez a mondat kulcsként szolgálhat József Attila Horváth Jánoshoz való viszonyához: és valóban, a Horváth János-féle Magyar versek könyvéről írt recenziójában (1937) pontosan ebből a nézőpontból méltatja és bírálja Horváth Jánost: mint olyan objektív idealistát, aki a szellem történetileg és társadalmilag fennálló formáit, a „tudatformákat” rekonstruálja, de nem kapcsolja őket a materiális léthez. Hadd idézzek innen is egy olyan mondatot, amely az író és olvasó interakcióját az alkotás belső rendezési viszonyának láttatja, kifejtettebben, és mintegy definitiv érvénnyel: „1300-tól napjainkig minden valamire való költő [...] művei jelzik azt a fejlődést, vagy változást, hogy mikor, milyen eszmékkel, gondolatokkal vélték a leghelyesebben kifejezni költőink az olvasó emberek képviseletében az ösztönök állapotát, személyesnek fölfogott, legmélyebb, személytelen érzéseiket.”6 Visszatérek a Kosztolányi-recenzióhoz, továbbra is azokra a vonatkozásokra figyelve, amelyek az „írás közbeni”, belső rendezési relációkra vetnek fényt.7 írását József Attila így kezdi: „Ifjúságom elején az élet bántó, morális korlátáit feledtető kalandorregényt olvastam végig oly hamarjában, [...] mint most Kosztolányi Dezső összegyűjtött költeményeit. Hatása, mely itt rezeg bennem, szintén a kalandorregények olvasása után visszamaradó tétovaságra emlékeztet, mely oly hasonló a gyermek mosdás előtti, az álom különös szabadságához ragaszkodó, de az éberség világába lassan már beilleszkedő állapotához.”8 5 Lásd in JAÖM3 1958, 167; illetve in JATC 2018, 971. e Lásd in JAÖM3 1958, 188-189; illetve in JATC 2018,1167. 7 Ne feledjük, hogy ez a belső rendezés József Attila ábrázolásában a belsővé tevés és a külsővé válás között helyezkedik el, és közvetít a kettő között. Ez utóbbi vonatkozásokra azonban itt nem térek ki. « Lásd in JAÖM3 1958, 167; illetve in JATC 2018, 913. 232