Farkas János László: A meglett ember. Válogatott tanulmányok - Opus. Irodalomelméleti tanulmányok. Új sorozat 18. (Budapest, 2020)
Tverdota György: Farkas János László József Attila-tanulmányai
ha nem szentelünk neki olyan figyelmet, amilyet megérdemel. Ebből a felismerésből két gyakorlati következmény adódott. Az egyik az, hogy igen nagy gonddal tanulmányozta az értekező megállapításait, az általa használt fogalmakat, hogy felfedezhesse a nyomokat, amelyeket az elvont gondolatok a költő verseiben hagytak. A József Attila, a költő és József Attila, a gondolkodó közötti párhuzamok keresése során számos reveláció értékű felfedezést tett. Elegendő egyetlen példával szemléltetni ezt a gyakorlatot. Azzal a gazdag összefüggéshálóval, amelybe Farkas János Testet öltött érv. A Logosz keresése József Attila költészetében című nagy tanulmányában, a könyv talán legnagyobb szabású József Attila-esszéjében, egy, a József Attila Társaság által szervezett konferencia anyagait közzétevő kötet címadó írásában több más, József Attilától származó értekezés mellett bevonta egyfelől a Szerkesztői üzenetet, a Babits-pamfletet, és másik oldalról az Ódát és a Téli éjszakát. A másik gyakorlati következmény pedig az volt, hogy József Attila számos költői megfogalmazását eszmetörténeti forrásokból, bölcseleti vagy más elméleti okfejtésekből vezette le, lebontva az elméleti-módszertani aggályokból mesterségesen emelt akadályokat, amelyek a szellemi tevékenységek különböző tartományait az immanens műelemzés kizárólagos létjogosultságára hivatkozva elszigetelték egymástól. A József Attila-tanulmányaiban mindenütt jelen lévő műveletnek leglátványosabb gyűjtőhelye talán a Meglett ember című esszé. Az Eszmélet 12. strófájának magyarázatához például Kantnak az időről, Hegelnek az emberi testtartásról, Pauler Ákosnak és Hérakleitosznak a ráébredésről szóló fejtegetését hívta segítségül. Módszertana: minden, csak nem iskolás. A nyelv kreatív, invenciózus kiaknázása az esszéhez hajlítja, de a személyes megközelítéssel járó lendületet szigorú önfegyelem, állításai bizonyíthatóságára való ügyelés fékezi és tartja kordában. A szakirodalmi hivatkozásokról nem mond le, ami a tudományosság kötelmeinek történt önkéntes önalávetés biztos jele. Hosszas töprengés után úgy döntöttem, hogy tanulmányainak felépítését a zenei kompozíciók szerkezetéhez hasonlítom. Ha elismerjük egy zeneszerző zenei kompetenciáját, nyugodtan rábízzuk magunkat arra, hogy vezessen bennünket belátása szerint a hangok világában. Rádöbbenve arra, hogy nem várhatom el egy-egy tanulmányában, hogy nagy ívű gondolatmenet kitartó, folyamatos, zökkenőmentes 424