Farkas János László: A meglett ember. Válogatott tanulmányok - Opus. Irodalomelméleti tanulmányok. Új sorozat 18. (Budapest, 2020)

Szemlélet és ihlet. József Attila-tanulmányok

Szabad ésszel nem adom ocsmány módon a szolga ostobát. Az értelemmel megragadható világon túl az van, amit szabad, ésszel lehet birtokba venni: kell-e ennél világosabb beszéd? József Attila nemcsak Bergsont tanulmányozta, hanem Hegelt is, és ha az „értelem” és „ész” szót nem tetszés szerint felcserélhető szinonimának értjük, hanem ama distinkcióval, amelyet Hegel (illetve eredetileg Kant) tett közöttük (vagyis hát a „Verstand” és a „Vernunft” szó között), akkor a „fénylő mag” máris a szemünkbe világít. Természetesen nem kell előzetesen leckét venni Hegelből, hogy a vers jelentését felfogjuk; ép­pen ellenkezőleg, a vers lehető legszorosabb olvasását: továbbolvasását javaslom. A Hegelre hivatkozás csak segít abban, hogy elhiggyük: József Attila pontosan azt mondja, amit mond, és nem valami mást. Mindazonáltal Tverdota magyarázata egyáltalán nem tárgytalan. A vers kéziratos változatai elárulják, hogy József Attila mennyit baj­lódott, míg a végleges megfogalmazást megtalálta. Az első fogalmaz­ványok még második személyben, „önmegszólító” formában íródtak, s ennek megfelelően a szakasz lezárása egy szabályos erkölcsi maxima alakját öltötte: „.. .ne add ocsmány módon a szolga ostobát”. A három pont azt a helyet jelöli, ahol az értelmet a moralitáshoz továbbvivő instancia megnevezésének kell állnia. Az első fogalmazványon József Attila a következő változatokkal kísérletezett: „értelmes szívű,” „sze­relmes eszű,” „szerelmes ésszel” - vagyis abban az irányban tapoga­tózott, amerre Tverdota magyarázata mutat, az értelem és az ösztön valamiféle szintézisét akarta kifejezni. A „szabad ész” a vers második, gépiratos fogalmazványában jelenik meg. Ha folytatását nézzük, vol­taképpen Kolumbusz tojása: aki nem szolga és nem ostoba, az szabad és ésszel él. De ez persze nem igazolja - legfeljebb megerősíti -, hogy épp ezek a szavak kellenek ide. Hanem a jelentésük: hogy amire utalnak, az valóban létezik, s nem puszta szó, s valóban olyan jármű ez, amely képes továbbvinni az értelmen, s valóban oda, ahová érkezni kell. Illetve nem is „kell”, hiszen a végső változatban az erkölcsi parancs egyszerű kijelentéssé változik: már ott is van. Hegel A logika tudománya első kiadása elé írt előszavában (1812) a német filozófiai gondolkodás Kant utáni állapotát diagnosztizálva megállapítja: a korábbi metafizika „eltűnt a tudományok sorából”, de 70

Next