Horváth Gergely Krisztián (szerk.): Víz és társadalom Magyarországon a középkortól a XX. század végéig (Budapest, 2014)

Vadas András: Vízgazdálkodás és háborús védekezés

Vadas András Vízgazdálkodás és háborús védekezés Csákány és a Vas megyei Rába-mente a kora újkorban (1600-1658)* „Az itt való malomgát, hogy elszakadt, olyan kicsi a Rába, akár száz helyen jöhet által rajta néhány ezer lovas egész könnyedén"1 - Csány Bernát csáká­nyi kapitány 1656 decemberében e szavakkal hívja fel ura, Batthyány Ádám figyelmét arra, hogy a törökveszély jelentősen megnövekedett azáltal, hogy a Rába vízszintje a csákányi gátszakadás miatt csökkenni kezdett.2 Az oszmán hódítás kezdetétől igen nagy jelentőségre tettek szert a Kárpát-medence bel­ső területein lévő, stratégiai védelmet nyújtó természeti elemek, így a mocsa­rak, jelentősebb folyók. A felismerés, hogy a medence belső vizeinek kitünte­tett jelentősége lehet a következő időszakban, már az 1530-as években megtörtént. Nádasdy Tamás terveket dolgoztatott ki a Rába mint vízi felvo­nulási út esetleges felhasználására. Ezek bár - amennyire tudjuk - nem való­sultak meg, az 1540-es években sor került a Rába minden korábbinál részlete­sebb felmérésére. 1543-ban, majd az első évi felmérés megszakadása után 1544-ben folytatva,3 Nádasdy parancsára a Rába mindkét partját végigmér­ték, lejegyezve a fontosabb tereptárgyakat - hidakat, kelőket, malmokat -, illetve a part menti területek növénytakaróját - erdőket, réteket stb.4 A felmérés Hálával tartozom Benczik Gyulának (MNL Vas Megyei Levéltára) a Csákányra vonatko­zó adatok rendelkezésemre bocsátásáért és Péterfi Bencének (MTA BTK Történettudományi Intézet) bibliográfiai és egyéb tanácsaiért. 1 A dolgozat főszövegében a forrásokat szöveghűen közöljük, a jegyzetekben betűhív át­írást követünk. Ehhez lásd a Függelék első jegyzetét (589. old). 2 Csány Bemát levele BatthyányÁdámnak, 1656. december 3. MNL OL (Magyar Nemzeti Levél­tár Országos Levéltára, Budapest) P1314 (A herceg Batthyány család levéltára. Missiles) No 8863. 3 Bendefy 1959, 45-97. kül. 63-64; MNL OL E 185 (Magyar Kamara Archívuma: Archivum familiae Nádasdy) 2. tétel. (44. d.) föl. 24., 35. 4 MNL OL E142 (Magyar Kamara Archívuma: Acta publica) 2. fasc. (1. irattok) No 2.1543-1544. 1-25. p. Registrum super dimensione ripparum fluvii Raba, illetve MNL OL E185 2. tétel. (44. d.) föl. 18-23. A felmérésről lásd még: Benczik 1995, 42-48; Pálffy 1999, kül. 53-54; Pálffy 2000, 20-28, kül. 20. (29. jegyzet). Legutóbb: Vadas 2013,84-85. Ezúton köszönöm Pálffy Gézának (MTA BTK Történettudományi Intézet), hogy e kulcsjelentőségű forrásra felhívta figyelmem.

Next