Jeney Éva: Nyitott könyv (Budapest, 2012)
A biblioterápia irodalomelmélete
szférában valósulhat meg: életünk a természettel (ez a viszony megáll a nyelv küszöbénél), az élet az emberekkel (a viszony belép a nyelvbe), s végül az élet a szellemi létezőkkel (a viszony nyelv nélkül való, de nyelvet hoz létre). A viszonyok mindegyike az örök Te peremén halad, mindegyik arra tekint. Mindezt a közvetlenség, az érzés, a szeretet mozgatja. A „Te-t mondani” metafora tehát mind a három szférában alkalmazható, de igazi dialógus csak emberek között jön létre. Bubemél tehát a dialogicitás alapvetően megértési viszony, s ez a kapcsolat jön létre mindig köztünk és a megérteni kívánt, a megszólított másik között. A másik és a párbeszéd mint viszony alapvető szerepet tölt be az „Én” meghatározásában. Az „Én” nem létezhet azok nélkül, akikkel kapcsolatban énként határozza meg önmagát. „Az én nem létezik önmagában, csak az Én-Te első szavának Én-jeként, és az Én-Az első szavának Én-jeként.”4 József Attila is valami ilyesmit mond: „Hiába fürösztöd önmagadban, csak másban moshatod meg arcodat”. Franz Rosenzweig például azért bírálja Búbért, amiért olyanynyira leszűkítette az „Én-Te” viszonyt, hogy már szem elől tévesztette a „M i”-t és a természetet. Rosenzweig szerint a megszólítottság nem az egyetlen meghatározó eleme az énnek, illetve az én másokhoz való viszonyának. A megszólítás mindig tartalmazza a válasz várását, még az isteni kinyilatkoztatás esetében is.5 Emmanuel Lévinas Buber-kritikájában az én és a te „szintkülönbségéről” beszél. A dialógushelyzet szimmetriáját fölérendelt viszonyként képzeli el, azt állítja, a kettő viszonya bizonyos értelemben sorsszerű, azaz nem a megértés igénye vezérli egyidejűleg, hanem erkölcsi norma: az én te-ért való felelőssége. A felelősség nem járulékosan tartozik a szubjektumhoz, mintha az önmagában, az etikai viszonyt megelőzően is léteznék. A szubjektivitás nem önmagában van, hanem kezdet4 Buber i. m., 4. 5 Tatár György, Barlang és exodus, in Rosenzweig, Franz, Könyvecske az egészséges és a beteg ember értelméről, Budapest, Atlantisz, 1997,21. 151