Kis Tamás: Közös bölcsőnk, Európa (Budapest, 2013)
III. Érett és kései középkor
lülmúlták a falusiakét, étrendjük változatosabb volt. A városi önkormányzatok saját bevételeikből fordítottak a köztisztaságra, de a higiéniai állapotok még sok kívánnivalót hagytak maguk után. Jellegzetes középkori építmények a kolostorok és a kastélyok, a szerzetesek és a várurak életének színterei. A szerzetesek imádkozással, társadalomjóléti feladataik — szállásadás, alamizsnaosztás — ellátásával, kódexmásolással, termelőmunkával töltötték az időt. Kevéssé ismert, de a kolostorokhoz tartozó földeket nemcsak parasztok, de szerzetesek is művelték; a kolostori gazdaságokban fejlesztették ki a legkorszerűbb mezőgazdasági technikákat. Szerzetesek írták a kor krónikáinak többségét, és működtették a legjobb iskolákat. A szerzetesség nagyon szigorú napirendhez kötött életforma volt. A nemesség irányító szerepkörének ellátása mellett főképpen katonáskodott. A lovagi réteg kialakított egy csak rá jellemző, sajátos életérzést, ami túlnyomórészt illúziókból állt, de a lovagi erényeknek volt bizonyos valóságalapja. A trubadúrlíra ennek csodálatos művészeti kifejeződése. A lovagok mindenütt jelen vannak a középkor Európájának küzdelmeiben: ők alkotják a keresztes hadjáratok derékhadát, az uralkodói hadseregek elitjét, ők a százéves háború katonahősei. A világi értelmiség az egyetemek polgáraiból, egyéb diákokból, tanítókból, tudósokból, orvosokból, jogászokból állt. Közülük a legmozgékonyabb, az élet minden területén előforduló szereplők a vándordiákok. Kántorként, titkárként, ördögűzőként egyaránt megjelentek a mindennapokban. írástudásuknak sok helyütt hasznát vették. Latin nyelvű költeményeik mély hitről és bújtatott társadalomkritikáról árulkodnak. A középkorból ered a mondás, hogy a ruha teszi az embert, és valóban: az öltözék elárulta viselőjének társadalmi hovatartozását. A nyilvános gyülekezetek vagy a jobbágyok feletti bíráskodás helyszínének számító úriszék előtt kikiáltók dobolták ki, miféle fokozatok illetik meg a különböző rangú és vagyonú embert szövet, szín, szőrmeszegély, díszítés és ékszer tekintetében. A polgárok nem tarthattak kocsit, nem viselhettek hermelint, a parasztok csak fekete vagy barna ruhába öltözhettek, színesbe nem. Angliában egy 1363-as törvény az ezer font jövedelemmel rendelkező kereskedőket feljogosította az ötszáz fonttal bíró lovagéval egyenlő ruházat és élelem élvezetére, a kétszáz fontot elérő kalmárt pedig a száz font jövedelmű lovaggal vette egybe. Itt tehát a kétszeres vagyon ellensúlyozta a nemességet. Firenzében a doktorok és a városi tanács tagjai hermelint hordhattak, de a kereskedőfeleségeket eltiltották a tarka csíkos, kockás köpenyektől, brokáttól, prémeit bársonytól, arany- és ezüstszálas kelméktől. Persze a törvényeknek nem mindig lehetett érvényt szerezni. Amikor Firenzében a városi fogdmegek az utcán nők nyomába eredtek, hogy szemrevételezzék öltözéküket, és 112