Kulcsár Szabó Ernő: Az új kritika dilemmái. Az irodalomértés helyzete az ezredvégen (Budapest, 1994)
Az új lírai beszéd a válaszok horizontváltásában
zésformáinál. Azaz, pusztán azzal, hogy a „milliók egyikeként” (Theobaldy) értett önmeghatározásra, a privátszférából küldött beszéd alanyiságára korlátozták saját poétikai jelenlétüket is, költészeti értelemben nemigen tudták meghaladni azt az - a hatvanas években még értékként tételezett - absztrakt individualitást, amelynek tragikus-heroikus emlékezete miatt oly hevesen bírálták, sőt, tagadták a hermetizmus poétikáját. Azt lehet mondani, nálunk annyiban alakult másként az új szenzibilisták költészettörténeti helyzete, hogy az akkori magyar lírában Pilinszkyvel nemhogy tartotta magát ez a kései hermetizmus, hanem még líratörténetileg sem került támadható pozícióba. Nem, mert erkölcsi védettsége mellé mindjárt társult az az európai fáziskülönbségből származó előnye is, hogy szinte egyedül számított olyan modern poétikai hagyománynak, amely valóban termékenyítő lírai potenciál birtokosa lehetett. Egyedül, mert a Szabó Lőrinc-örökség művi kiiktatása teljesen egyoldalúvá tette a magyar későmodernség képleteit. Azokat ugyanis egyedül József Attila kései költészete képviselhette - mindazzal a kockázattal, hogy a hatvanashetvenes évek összes újnak mondható magyar lírai kísérlete csak rajta keresztül közelíthette meg a kortárs líra akkor már másként befogadható tapasztalatát. 1.2.5.3- Az a horizontváltás tehát, amelynek igazából a hatvanas évek végén kellett volna bekövetkeznie, így halasztódott tovább, s ezért alakult ki immár költészettörténetileg is az az anomália, hogy nemcsak az utómodern versalkotás, hanem a huszadik század végi magyar versértés is annál a József Attilánál rekedt meg, aki a későmodern beszédformákat tekintve bizonyos értelemben Szabó Lőrincnél is konzervatívabb verselő volt, a nyelvbe vetett bizalom tekintetében pedig sokkal határozottabban őrizte a dolgok egyfajta szentenciózus kimondhatóságának illúzióját, mint jelentősebb európai kortársai. Innen magyarázható egyébként még a képzettebb versértőinknél is a modern magyar lírával szemben támasztott értelemelvárásoknak az a sajátossága, hogy lényegében a modernség minden új versalakzatát eme egyezményes érvényű József Attila-kód felől olvassák. Sem Kassáknak, sem Szabó Lőrincnek, de még a kései Kosztolányinak sincs annyi befolyása a mai magyar versértés kultúrájára, mint József Attilának. Noha persze itt sem az Eszmélet, hanem a kései versek József Attilájáról van szó, ami meglehetősen elgondolkodtató tünete a kortárs magyar versértés differenciálatlanságának. Az értelemelvárások történetisége itt mutatja meg igazán a maga kijátszhatatlan elsődlegességét: a modern versízlés innen eredő egymodellűsége 147