Lengyel Balázs: Két Róma. Esszék (Budapest, 1995)
Irodalmi életünkből
sekben a 45-47-es cikkeimnek. De hiszen főleg azért vettem be őket a kötetbe, hogy gondolkodásom folyamatosságát dokumentálják. Emlékezniük kell még legbotránykavaróbb mondatomra, melyért annyi pofont kaptam: „Vagyunk azonban néhányan, akiknek sem okunk, sem kedvünk mást folytatni, mint amit elkezdtünk.” Hát nem éreznék fonáknak, ha Lukács György és Horváth Márton után most Magukat háborítaná föl ez az alapállásom? Én annál is visszásabbnak érezném, mert Lukács Györggyel és Horváth Mártonnal sohasem értettem egyet, viszont azt hiszem, hogy a mi egyetértésünk nem puszta hiedelem és látszat volt. Mi is volt a címe, Balázs, a Te indító vezércikkednek az Újholdban - Babits útja, Babits példája? már nem emlékszem pontosan, de ez a cikked kitörölhetetlen bizonyítéka és jelképe egyetértésünknek - úgy is mondhatnám, hogy mi Babits jegyében kötöttünk szövetséget. (Ami engem nem tartott vissza attól, hogy Kassákot többre ne értékeljem, mint Ti.) Az én vezércsillagom ma is Babits. A tietek már nem: felcseréltétek Kassákra. No hát, ebben nem tudlak követni. Hogy röviden összefoglaljam, mi volt a véleményem Kassákról, akkor, amikor Ti még nem őt írtátok a lobogótokra. Nagyon szerettem (ma is szeretem) a régi korszakát, a világ legkiválóbb dadaista költői közé tartozott, jobb volt Tzaránál és talán nem rosszabb Schwittersnél. Következő korszaka viszont elég unalmas, közepes közhely-tömkeleg. Az Egy ember élete, bár formájában régimódian naturalista, mégis nagy mű. Politikai magatartása, egy-két páratlan denunciációt leszámítva, feddhetetlen. Persze, azóta sok minden történt. Még a legújabb divatú ingfazon is az ő orosz ingeit igazolja. Weöres, Kálnoky, Rónay, hogy csak a legkülönbeket említsem, versben, prózában, úgy írtak róla, mint valami új Krisztusról. Megkérdezhetném ugyan tőlük, hogy akkor miért Babits és Illyés lapjába írtak, miért nem Kassákéba. (Azért, mert Kassákot akkor bolond, analfabéta prolinak tartották, az meg őket csengő-bongó úrifiúcskáknak.) De minek ilyet megkérdezni? Szerencsére, eszükbe sem jutott, hogy verseikben is őt kövessék. Mint ahogy Magának is, Ágnes, még ma is több köze van (mármint a költészetének) Babitshoz, sőt horribile dictu, hozzám is, mint Kassákhoz. Az én Kassákról való véleményem is megnőtt húsz év óta. Állhatatossága, meg nem alkuvása az új korszakban (még egy-két fölöslegesen megírt, opportunista versét is beleszámítva) lenyűgöző. Az Egy ember életét, ha lehet, még többre tartom, mint akkor. A Déry önéletrajzában közölt levele erkölcsileg is, íróilag is nagyszerű. A rangos költőknél nem mindennapi verstömegtermelése után - részben közben - öregkorában írt néhány nagyon szép, nemes lírájú, hiteles verset. De hogy a halála előtt eltelt 35 évben miért volt modernebb költő bárkinél, azt sehogy sem tudom felfogni. Nagy költőnek tekinteni még kevésbé. Legkevésbé pedig olyan jelentőségű költőt látni benne, mint Ady, Babits, József Attila, vagy akár Füst Milán. A Times irodalmi mellékletének december 18-i számában egy másfél oldalas, hatalmas cikk (a Middle) jelent meg róla Universal Hungarian címmel. Az első magyar, akinek ez a páratlanul rangos kritikai megtiszteltetés megadatott - Babits és József Attila helyett. Erre csak rezignáltan megvonom a vállam. És ha a TLS tekintélye nem tud meggyőzni, nem szabad rossz néven venniük, ha a maguké sem. Nem beszélve Bori Imréről és az egész soi-disant modern magyar ifjúságról. 144