Marosi Ernő (szerk.): Európa színpadán. Magyarország ezeréves hozzájárulása az európai közösség eszméjéhez (Budapest, 2009)
Veszprémy László: Az első évszázadok
kiépítője éppen Mátyás. A váraknak a déli megyékre kiterjedő hátországa megszervezésével, a macsói bán, majd a temesi ispán, az erdélyi vajda, a horvát-szlavón-dalmát báni tisztségek súlyának növelésével s egyesítésével az itáliai hadmérnökök által megerősített végvárvonal teljes sikerrel védte az országot egészen 1521-ig. Az első végvári vonal Szörénytől, Orsován, Nándorfehárváron és Szabácson, Banja Lukán, Jajcán, Kninen át az Adriai-tenger menti Klisszáig haladt. A második, ettől 50-150 kilométerre eső belső vonal Temesvártól a Szerémségen és Bihácson át a dalmáciai Zenggig húzódott. Ugyanakkor jellemző módon nem Mátyás személyéhez és zsoldosaihoz, hanem az udvari méltóságok csapataihoz kapcsolódik a Mohács előtti egyik legnagyobb magyar-török ütközet, 1479-ben Kenyérmezőn, ahol a magyarok arattak győzelmet. Mátyás uralmának emlékezete Mátyás uralkodásának korszaka mindmáig rabul ejti a magyarokat: mi is annak a kornak az üzenete, amikor Magyarország utoljára a történelemben független államként, jelentős hadsereggel, erős hatalomként, aktívan rész vett az európai politikában? Nem mellékesen: az ország látszólag sikeresen szállt szembe a Török Birodalommal, magánál fejlettebb morva, sziléziai, osztrák tartományokat foglalt el, bevette Bécset, kora egyik leglátványosabb reneszánsz udvari kultúráját és leghíresebb humanista könyvtárát, a Bibliotheca Corvinianát teremtette meg, s ráadásul mindezt egy „nemzeti" királlyal a trónon érte el. „Hunyadiból Corvinná válni" volt a cél, minden ezt szolgálta kül- és belpolitikában, csatamezőkön, reprezentációban és művészetekben. Éppen a reprezentáció, a reneszánsz magyarországi recepciója tekinthető Mátyás legfényesebb eredményének, amelyet a kortársak is nagyra értékeltek. A 15. századi magyar történelem kétségkívül páratlan jelensége, hogy az itáliai reneszánsz Európa jelentős részét megelőzve Magyarországon oly nagy hatást fejtett ki, s az új művészeti törekvést a környező országok felé is közvetítette. A mátyási reprezentáció hatásának tudható be, hogy noha egyetemalapítási kísérletei kudarcot vallottak, a külföldi kortársak még évekkel később is biztosak voltak abban, hogy Magyarországon „kell" léteznie egyetemnek. A Nápolyból magyar trónra került Anjou királyok, majd a Rómában császárrá koronázott Zsigmond együttesen 130 évnyi uralkodása az udvart kellően előkészítette a reneszánsz befogadására. Mátyás a kortársak egybehangzó tanúsága szerint valóban átélte a humanista kultúrát, számára nemcsak szerepjátszás és propaganda volt, hanem élete szerves részévé vált a mecenatúra gyakorlása. Felismerte, hogy az ország sikerességéhez erős királyi hatalom, egy dinasztia szükséges, s egész uralkodását végigkísérte a családja és uralma legitimációjáért, majd fia utódlásának elismertetéséért folytatott küzdelem. A sors fintora, hogy itáliai politikai és családi kapcsolatai nem sokban segítették hozzá, hogy bekapcsolódjék az európai nagypolitikába. Sem neki, sem fiának nem sikerült Hunyadiból Corvinná válnia, a III. Frigyessel folytatott háborúban Mátyás bizonyosan túlbecsülte országai erejét, még ha a valóságot a csillogó látszat elfedte is olykor. Kétségtelen, hogy az ország Mohácsig sok tekintetben közel került a nyugat-európai országokhoz, noha - Szűcs Jenő kifejezésével - sokkal ritkább szövésű volt az itt kifejlődő társadalmi szerkezet, fejletlenebbek és sérülékenyebbek a képviseleti formák. Az országot sem sikerült belakni, a belső perifériák fejletlenségét mérsékelni, életképes egyetemet alapítani; alacsony a népsűrűség, ritka a városhálózat, a Nyugathoz mérve a plébániaszervezet sűrűsége is alulmaradt az összehasonlításban. Mégis, a középkor évszázadaiban a visszatérő hosszú békés évtizedek páratlan lehetőséget biztosítottak a gyarapodáshoz és egy nyugati életforma meghonosításához, s ez utólag joggal keltette az „aranykor" képzetét. Mátyás hatalmas befolyással volt a magyarok magukról alkotott képének s a külvilág Magyarország-képének alakítására. A Budán 1473-ban megjelent Chronica Hungarorum 29