Marosi Ernő (szerk.): Európa színpadán. Magyarország ezeréves hozzájárulása az európai közösség eszméjéhez (Budapest, 2009)
Veszprémy László: Az első évszázadok
1446-1453 között, V László király kiskorúsága idején mint az ország kormányzója, végül 1453-tól mint az ország főkapitánya. Nem véletlen, hogy Hunyadi János fia, Mátyás (1458-1490) uralkodásával együtt az egész korszakot a Hunyadiak korának nevezzük, hiszen a magyar politikát már 1440 óta meghatározták. Hunyadi János a középkori magyar történelemben a legfényesebb karriert befutott világi személyiség. Szerény udvari nemesi környezetéből tudott az élre törni, az ország leggazdagabb birtokosává válni s fiának, Mátyásnak a főhatalmat is biztosítani. A kortársakat is elámító életút mögött mindvégig érvényesül az alapkoncepció: minden egyéni és állami tisztségei révén megszerzett hatalmát és vagyonát az ország védelmére fordítja, miközben még nagyobb hatalomra tesz szert. Hunyadi János páratlan módon találta meg az összhangot egyéni, családi gyarapodás és a köz szolgálata között, ami történelmünk egyedülállóan értékes személyiségévé teszi. Bárótársaival, például a Chileiekkel ellentétben, a török elleni védelmi vonal legfontosabb hivatali tisztségeit szerezte meg. Erdélyi és temesi ispánként, Szörényi bánként és nándorfehérvári kapitányként tisztségeit becsülettel ellátta, sőt 1456-ban Nándorfehérvár sikeres védelme után a fronton bekövetkezett halála hitelesítette életútját. A török-magyar összecsapások történetében rendkívül fontos az 1437 és 1456 közti korszak. A török erőfölény fokozatos érvényesülése ellenére ez az utolsó időszak, amikor a magyar fél támadólag próbált fellépni a törökökkel szemben, sőt 1442 óta a század katonai zsenije, Hunyadi János irányította a támadásokat. Nagy sikerek, nagy vereségek is fémjelzik ezt a korszakot. Hunyadit három nagy hadjárata közül kettőben (Várna: 1444, Rigómező: 1448), amikor szultáni sereggel került szembe, tönkre verték, 1443-1444-ben a Balkán-hegységig menetelő téli hadjárata pedig azért maradt sikeres, mert a szultán nem vállalta az ütközetet. 1444-ben I. Ulászló király is holtan maradt a Fekete-tenger melletti várnai csatatéren, 1448- as rigómezei veresége hasonlóan fájó, hiszen itt közvetlenül Magyarország balkáni befolyásának jövője forgott kockán. Legizgalmasabban 1444-ben alakultak az események, amikor a hadjárat előtt békét kötöttek a törökkel, az visszaadta a szerb despota elfoglalt birtokait, s csak ezt követően indultak meg „hitszegő" módon a keresztény seregek, élükön a pápai legátussal. Hunyadi persze még a vereség ellenére is jól járt, s a szerb despotától kapott hatalmas cserebirtokoknak köszönhetően a hadjárat után az ország első embere lett. 1456-ra a török szultán felismerte, hogy kelet-európai uralma csak akkor lehet teljes, ha megtöri Magyarországot, és elfoglalja az ország déli kapuját, Nándorfehérvárt, a mai Belgrádot. A július 22-i végső magyar győzelem napján a királyi sereg még csak gyülekezett, de a Hunyadi János által vezetett felmentő sereg, valamint a ferences Kapisztrán János vezette keresztes sereg a háromhetes ostrom alatt többször meglepte a török hadat, végül váratlan kitörésükkel menekülésre kényszerítették a szultánt. A csatában több ezer oszmán katona veszett oda a teljes tüzérséggel együtt. Amikor e győzelem híre Rómába ért, a pápa örök emlékezetül elrendelte „Urunk színeváltozása" ünnepét, és szokássá tette a már korábban elrendelt déli harangszót. Az 1480-as években az erősödő nemzeti öntudat jeleként a Legenda aurea magyar vonatkozású legendái közé beillesztik az ünnepnapra emlékező legendát. A magyar történeti emlékezet is hálás volt a siker kivívóinak: Mátyás maga igyekezett előmozdítani Kapisztrán János szentté avatását. A nándorfehérvári győzelem hazai és európai jelentősége felbecsülhetetlen, s bár rátermett hadvezér hiányában kiaknázatlan maradt, az oszmánok 1521-ig nem próbálkoztak Magyarország elfoglalásával. A török elleni harc vállalása a mátyási propaganda sarkalatos része, az európai szerepvállalás kikényszerítésének legfőbb, tulajdonképpen egyetlen alapja maradt mindvégig. Ugyanezt várta el tőle Magyarország nemessége is, az ellene szőtt összeesküvésnek egyik motívuma éppen a Mátyás török politikájával való elégedetlenség volt. Mátyás törökellenes politikájában nehezen választható szét propaganda és valóság. A magyar kincstárnak valóban szüksége volt a pápai és velencei segélypénzekre, noha Mátyás tudta: az ország és hadserege nincsen abban a helyzetben, hogy döntő támadást indítson a Török Birodalom ellen. Ugyanakkor a magyarországi déli végvári vonal Zsigmond király utáni második 28