Mikó Krisztina: Halász Gábor (Budapest, 1995)
Irodalmi pályaív a két háború között
zás „arisztokratizmusán”, s az írás magányos színjátéka helyett ő is a „szekértáborba” tartozás személyiség- és műformáló erejében kívánt hinni. Halász tanulmányainak nemzedéki szempontjait nyomatékosította egyébként az az írás is, melyet a lírikusok pályaképei közé ékelve mindkét nemzedék mesteréről, Babitsról készített, az Ezüstkor című esszékötet megjelenése alkalmából, a Nyugat lábjegyzete szerint francia közönség számára. Ez a francia közönség a Nouvelle Revue de Hongrie olvasótábora lett volna, s Halász tanulmánya eredetileg Balogh József felkérésére készült el. Minthogy azonban a Nyugat magyarul előbb jelentette meg, Balogh a másodközléstől elállt.1Akármi volt is az előtörténet, Halász írásának mind objektív, mind pedig szubjektív jelentőségét nyomatékosítja, hogy az elemzés minden kétséget kizáróan már Babits halálos betegségének tudatában készült, s az elmúlás közelségének érzése „más távlatot” adott nemcsak a verseknek, hanem az esszéknek is. Babits 1938. február 4-én kezdte meg a felkészülést már egy esztendővel korábban megállapított gégedaganata műtéti eltávolítására. A február 10-én végrehajtott operációt követően április 7-ig a Park Szanatóriumban ápolták. Köztudott, hogy a beavatkozást követően március közepéig „hűtlen lettek hozzá a szavak”, s ez idő alatti gondolatait, panaszait és fájdalmait „beszélgetőfüzetei” őrizték meg. Az utókor szerencséje a tragédiában, hogy az irodalmi problémák rekonstruálása mellett Török Sophie jóvoltából a költő látogatóinak névsora is összeállítható. Mindkét szempontból fontos adaléka a „beszélgetőfüzeteknek”, hogy Babits már a műtétet követő napon Sárközi Györgyöt, az Athenaeum szerkesztőjét várta, hogy tőle az összes művek III. kötetének, az Ezüstkoniák első példányait átvehesse. Március 25-én meglátogatta a költőt - már a műveiről készült elemzés megjelenése után - Halász Gábor is. (Babits feljegyzéseiből az is kiderült, hogy Halász tollán már formálódott az a sikeres expresszionizmusról szóló kulcstanulmány, mely T. S. Eliot kapcsán a modern angol líra jelentős alkotóinak kijelölésére vállalkozott, s a következő esztendőben jelent meg a Nyugatban.149) A Babitsról, az esszéíróról szóló tanulmány jellegét minden kétséget kizáróan meghatározta, hogy eredetileg francia olvasóközönséget feltételezett. Mert noha Babits 1931-ben megkapta a francia Becsületrendet, európai rangú irodalmunknak - így Babitsnak is - a nyelvi elszigeteltség miatt épp Európából történő kirekesztődése olyan potenciális veszélyt jelentette, mely minden egyes „ajánló” írás szerzőjét a felfedeztetés etikai felelősségére figyelmeztette. Ez volt az oka, hogy Babits szellemi környezetének megrajzolásához Halász Gábor olyan esszétipológiai és -történeti áttekintés vázlatát készítette el, mely a műfaj „magyar változatának” specifikumát oly módon határozta meg, hogy az két nemzedék esszéértelmezésének különbségeit is feltárta. Halász az esszé „műfajok föllöttiségét” a magyar változatnak a lírához való kapcsolódásával, pontosabban lírai hevületével magyarázta, s összekötötte a magyar irodalom egészének nemzeti karakterével. Tudta és rögzítette azonban azt is, hogy a nemzeti karakter vizsgálatból következő literátori felelősségtudat kifejezésére a hagyományos lírai formák már jó ideje nem alkalmasak. A történelmi-nemzeti háttér és a felelősségpszichózis méltó kifejezésére megszületett viszont és - láthattuk már - nemzedékösszetartó erőt is bizonyított az az etikai alapú magyar esszé, melynek kiformáló mestere Babits Mihály volt. Ez az esszétípus és ez a magatartás már akkor az európai szellem Halász által is áhított egységének álmát jelképezte, amikor Babits „ízlésformájának önarcképe”, Az európai irodalom története ürügyén kirobbant a már többször említett nemzedéki vita Babits és Halász Gábor között. Halász Gábor ugyanis egy új nemzedék új normáit