Stoll Béla (szerk.): József Attila összes versei. Rögtönzések, tréfák, személyes érdekességű apróságok. Jegyzetek. Kritikai kiadás III. (Budapest, 2005)
Jegyzetek
A kezdősor a Szenczi Molnár Albert által fordított 146. zsoltár 45-46. sorára céloz: Boldog, az kinek oltalma Az Jákobnak Istene. (Melczer Tibor, Kortárs 1975/4. 646.) Az utolsó szakaszban a híres bukta-ügyre történik célzás, amely József Attilának egyik alapvető gyerekkori élménye. (Szőke György, Magyar Pszichológiai Szemle 1983. 513.) Az történt, hogy a 13 éves József Attilát anyja tyúklegeltetésre fogta, s ezért játszótársai kicsúfolták. Az önérzetes kiskamasz éhségsztrájkba kezdett, majd éjszaka az anyja által sütött buktákat megette. Ezért a már súlyosan beteg anyja sodrófával irtózatosan megverte. (József Jolán 1940. 129-130.) Ez a sérelem és a lopás miatt érzett bűntudat egész életén át elkísérte a költőt. A Szabad-ötletek jegyzékében többször megemlíti, elpanaszolja Vágó Mártának, Flórának, s az eset előjön az 503. sz. töredékben, az 522. (és talán az 578.) számú versben is. (Részletesen lásd: SZŐ 9,1-6.) 508. [Sokan voltak és körülvettek...] Az elrejtett bűn motívuma alapján az 1935-ös bűn-versek közé soroltam. Rímpárja (kincs - nincs) annyira kézenfekvő, hogy a magyar költészetben többször, egymástól függetlenül megtalálható. Már a XVII. század elején kendőbe hímezték: Kincsben nem volt, nem lehet is drágább kincs, Mint az kinek szíve háborúban nincs. (Régi Magyar Költők Tára XVII. század. II, 53.) Behatolt a folklórba is; József Attila bizonyára ismerte: Egy asszonynak vala három leánya: Szerelmes virág, szerelmes virág. Nincsen annál szebb kincs, Kinek szíve bánatban nincsen, nincsen, nincs. (Kriza: Vadrózsák 248. sz.; Bartók-Kodály: Erdélyi magyarság. Népdalok. Bp. 1921. 13.) Kosztolányit is idézhetem: Mert nincs meg a kincs, mire vágytam, a kincs, amiért porig égtem. (Boldog, szomorú dal) 509. Temetés után Kelte: 1935. aug. 12. 510a. Szonett A kéziratos változat kelte Barta István írásával: 1935. augusztus. 510b. Emberiség Az előző versnek a Nagyon fáj kötet számára készített átdolgozása. 511. Egy ifjú párra Kelte: 1935. szept. 23. Lásd a Harag (514) jegyzetét. 512. Majd emlékezni jó lesz Kelte: 1935. okt. 24. A 2. sor hars szavának érdekes története van. A TESZ által már a XVIII. század végéről ’harsány, hangos’ értelemben adatolt szót versben először Ady használta: S Mári szolgálónk, a néma | Hirtelen hars nótákat dalolt. (Emlékezés egy nyár-éjszakára.) Kosztolányi hírhedt kritikájában (A Toll 1929. júl. 14.) ezt a szót is Ady „nem szerencsés, kiagyalt, mesterkélt” összetételei és elvonásai között sorolja fel. József Attila bizonyára e bírálat hatására, azzal mintegy vitázva használta a hars szót, hiszen magával a Kosztolányi-cikkel is vitatkozott. (Török Gábor: József Attila-kommentárok. Bp. 1976. 114-116.) Tompa József magyarázata erőltetett. (Magyar Nyelv 1949. 125-129.; 1950. 258-259.) Az 5-7. sorhoz: József Attila fogidegét arzénnal kezelték (lásd SZŐ 97.), amiről úgy tudta, hogy ha nem szedik ki időben, szívelégtelenségen keresztül halált okozhat. (Mórocz Zsolt, Hitel 2004. szeptember, 23.) A hasonlat megismétlődik a Levegőt! (515) 50-52. sorában is. A 3. szakaszhoz Babits Ketten, messze, az ég alatt c. versének utolsó előtti szakaszát idézhetjük: 217