Szolláth Dávid: A kommunista aszketizmus esztétikája - Opus 13. (Budapest, 2011)
III. Kánonalkotás és etikai önformálás Lukács Györgynél
ekkor rendszerint azt célozza, hogy eltüntesse a már kanonizált életmű hiányosságait, ideológiai fogyatékosságait. A világirodalmi realizmuskánonba annak ellenére kerülhet be Balzac és Tolsztoj munkássága, hogy szerzőik reakciós politikai nézeteket vallottak. A „realizmus diadala”-elmélet (amely voltaképpen az ideológiailag „problémás” szerzők kanonizálását lehetővé tevő interpretációs művelet fedőneve) szolgál a harmincas évektől Lukács műveiben arra, hogy semlegesítve a vulgárszociológiai vagy proletkultos vádakat, egyes életművek „tisztán”, szerzőik ideológiai gyengéitől mentesülve kanonizálódhassanak. Az 1931-es írásban ugyanakkor Eötvös és Arany úgy kerül be a kánonba, hogy jól láthatók maradnak azok a sebek, amelyeket Lukács kritikája ejtett rajtuk. Tagadhataüan, hogy Lukács hozzászólása alkalmi szöveg, inkább belső használatra készült vázlat, és nem nagy nyilvánosság elé szánt reprezentatív kanonikus összegzés.173 A bizonytalanság, a vázlatosság benyomását kelti az is, hogy a „Plattformtervezef’-ben felvetett legfőbb kérdésről - a proletárirodalom kérdéséről - nem szól, és József Attila ügyében is hallgat.174 Azért idézem mégis, mert megmutatkozik benne, ha mégoly kezdetleges formában is, a Magyar Kommunista Párt hivatalos irodalmi kánonjának egy később 173 A tanulmány a KMP moszkvai lapjában, a Sarló és kalapácsban jelent meg, a „Plattformtervezet" felhívására adott első válaszként. 174 Lukács állítólag már 1926-ban „az első világirodalmi - nem kozmopolita! - kvalitásokkal rendelkező proletár-lírikus”-nak minősítette József Attilát (József Attila levele József Jolánnak, Bécs, 1926. július, in JÓZSEF 2006, 112). Ha korábban esetleg el is ismerte Lukács József Attilát, valószínűnek látszik, hogy az emigrációban, magyarországi ügyekben nem kellőképp tájékozódva, egész egyszerűen elhitte azt, amit a „Plattformtervezet” József Attiláról állított. Ezt látszik alátámasztani Horváth Márton egy kései visszaemlékezése is: „a párt emigrációból visszatért vezetői nem nagyon ismerték József Attila költészetét, még »fülükben maradt« az a kevéssé épületes vita, ami a költőről odakint folyt... Amilyen egységes volt a Rstőfi-képünk, annyira különbözött a József Attila-értékelésünk.” (Lobogónk: Petőfi. Beszélgetés Horváth Mártonnal, Kritika, 1972. december, 13-15, idézi: Standeisky 1987, 4L) Horváth visszaemlékezését megerősíti, hogy az MKP 1945. decemberi József Attila-emlékülésén, azaz négy hónappal hazatérése után, Lukács tulajdonképpen nem József Attiláról beszélt. A kérdésnek nagy irodalma van, lásd például Standeisky 1985; Horváth I. 1992; Tverdota 1998; Szolláth 2009. 107