Tallián Tibor: Magyar képek. Fejezetek a magyar zeneélet és zeneszerzés történetéből, 1940-1956 (Budapest, 2014)
"Nem én kiáltok, a föld dübörök". Magyar zene sztálin halála után
Minden további nélkül elismerhetjük, hogy Szabolcsinak bizonyos fokig igaza volt, azokon az általánosságokon túl is, amelyekkel álláspontját alátámasztotta. Szabó Ferenc és Szervánszky Endre egy időben keletkezett nagyszabású műveiben valóban felfedezhetünk rokon törekvéseket. Szabó a Föltámadott a tengerrel fejezte be ötvenes évek eleji triptichonját, amely a 18. századi témájú divertimento-szvittől, a Ludas Matyitől a hősimonumentális művészetig vezette el. Szervánszky életművében tán még gyökeresebb fordulatot hozott a József Attila-hommage. Címe szerint ugyan concerto ez is, mint az egy évvel korában írt Fuvolaverseny, de míg a korábbi darab mintegy érett utóhangját képviselte az 1948-tól uralkodó népies divertimentizmusnak, a későbbi mű, Bartók Concertójának sugallatát nem tagadva, elérkezett a nagy léptékű, egyes részleteiben expreszszionista szimfonikus zene műfajához. Már két évvel korábban eljutott ide Járdányi Pál a Vörösmarty-szimfóniával, és arrafelé igyekezett maga Szabó Ferenc is triptichonjának második darabjával, az Emlékeztető-szimfóniával. Mindhárom mű Bartóktól veszi át az öttételes formát; ezen túlmenően összekapcsolja őket a magyar költészet programszerű felhasználása. Még bizonyos stiláris hasonlóságot is észreveszünk Szabó és Szervánszky partitúrái között, amit részben bizonyára a modellek azonossága magyaráz. Mert többes számban modellekről beszélhetünk: Bartókon kívül a szovjet szimfonikus stílus, elsősorban Sosztakovics hatását ismerhetjük fel. Mindezen hasonlóságok ellenére Szabó és Szervánszky útja az ötvenes évek közepén végleg elvált, és Szabolcsi Bence politikai és emberi jó szándék sugallta, egybelátó elemzése se fedheti el, hogy az utak elválása éppen a Föltámadott a tengerhez, illetve a József Attila Concertóhoz kapcsolható. Maga Szervánszky nem hagyott kétséget afelől, hogy Szabó álforradalmi irányát követhetetlennek és károsnak tartja. így nyilatkozott egy 1955 végi pártvitán: „Annak idején odaállt a Ludas Matyi mellé, most azonban nem áll a Föltámadott a tenger mellé, hanem élesen szemben áll vele, mert félti Szabó művészetét.” Szabó Ferenc viszont az 1956-os plénum-vitán a nyugati modernizmus követésétől óvta zeneszerző társait. Vajon Szervánszky Endrére utalt ezzel? A József Attila Concerto Szabolcsi által is kiemelt expresszív tételei valóban haladott zenei nyelvet használnak, de avantgarde áttörésről semmiképp sem beszélhetünk. Ez csak néhány évi várakozás, felkészülés után következik be. Ám a mű mégis sajátos belső értékein túlmutató jelentőséggel bírt szerzője életművében. Az ötvenes évek elejének míves, de saját ítélete szerint is csupán korlátozott felelősségű darabjai után a komponista itt vállalkozott ismét arra, hogy a világot minden ideológiai közvetítés nélkül, a saját szemével lássa, a saját érzelmeivel élje és ítélje meg. Az expresszivitás felszabadulása, amit a József Attila Concertóban elért, előfeltétele volt későbbi zeneszerzői felszabadulásának. * A Concerto öt tétele fölé Szervánszky zenei műfajok vagy tételtípusok nevét illeszti címként: Fantázia, Scherzo, Elégia, Pastoral, Finale. Értőknek a címek - legalábbis a beszédes első négy - önmagukban is sajátos karaktereket, hangulatokat, állapotokat sugallnak. A címlap és a kottaszöveg közötti lapokon a műfajnevekhez egy-egy József Attilavers címe járul alcímként: A Dunánál - Medvetánc - Nagyon fáj - Betlehemi királyok Nem én kiáltok. A Scherzo címadó verse aláhúzza a Bartók-kapcsolatot, amit a mű címe, öttételes felépítése, és egyes tételeinek elnevezése sugall. Németh Andor visszaemlékezése szerint a Medvetáncot a költő a Tíz könnyű zongoradarab utolsójának többszöri 409