Tverdota György: Németh Andor. Egy középeurópai értelmiségi a XX. század első felében I. (Budapest, 2009)
Hét bő esztendő
Némethet mindenesetre tartósan foglalkoztatta a magyar költészeti modernség történetét alakító harmadik (Kassák avantgárdista tanítványait különválasztva negyedik) csoportos indulás, s első reagálásával valószínűleg elégedetlenül, 1936-ban újra keresztmetszetet rajzolt a kortárs magyar líra újabb törekvéseiről. Ezúttal átlépte a nemzedéki kereteket, és Fodor Józsefről, Fenyő Lászlóról és József Attila Medvetánc kötetéről is véleményt formált, de a Korunk antológia több szereplője újra figyelmének előterébe került. A második nemzedék évtizedét az „új népiesség" korszakának nevezte el, de nem csupán a falu népe, hanem tágabban, „a közösség sorsa" iránti elkötelezett lírát értett rajta. E korszak lezárulta után a költészetben lezajló fordulatot úgy foglalta össze, hogy „»közösség« helyett a jelszó ma majdnem minden vonalon a »sziget«". A változásokat tartalmi és formai szempontból egyaránt döntőnek tartotta. Ami a tartalmi aspektust illeti, „az idők változását három mozzanatban tükrözi vissza az új magyar líra: 1. a politika nyílt megtagadása, 2. csöndes rezignáció, a számon-nem-tartottságba való beletörődés, 3. tudatosan letompított élethangulat, mely beletört a valóságba és játékos elemekként kezeli töviseit." Ehhez formai jellemzőként azt tette hozzá, hogy a vizsgált költők „valamennyien féltő gonddal ügyelnek a nyelv tisztaságára, a kifejezés formásságára. Kirobbanó indulatok helyett bensőségességre törekszenek, odaadó áhítattal bíbelődnek verseiken." Kisebbfajta meglepetést jelent, hogy Németh az idősebb költők közül Fodor József mellett nagy megbecsüléssel nyilatkozott arról a Fenyő Lászlóról, akit 1931-ben József Attilával összehasonlítva egy magánlevélben igen nagy megvetéssel illetett. József Attilát - nyilván új, 1935-1936-os versei alapján az új lírikusok, „a reménytelenség költői" között emlegette. A róla írott bekezdés a kritikusi tömörség magasiskolája. A Medvetánc kötet kapcsán, amelyről másutt nem emlékezett meg, nagy megbecsüléssel emelte ki korábbi pályaszakaszát, jelezte azt az új hangot, amelyet a költő újabb, később a Nagyon fáj kötetben összegyűjtött verseiben ütött meg, s felfigyelt arra, hogy József Attila szinte versenként más-más, újabb arcát mutatja meg. S ami talán a legfontosabb, a Medáliák típusú versek költőjében rámutatott a fiatalok mesterére és költői példaképére.138 A Cobdenben közölt áttekintést szükségesnek tartotta megismételni az induló Szép Szóban. Az új változat mondatokat, gondolatmenet-töredékeket változatlanul átvett a korábbi közlésből, de figyelmét ezúttal az előző nemzedékkel szembeállított új költők jellemzésére és kritikájára fordította. Név szerint Zelkkel, Weöressel, Forgáccsal, Vassal foglalkozott, és sok idegenkedéssel az álomtájék, a szigethangulat, a természetbe menekülés, a gyermekjátéktáj-költészet, a túlzott formagond, az elszabadult játékosság, József Attila Medű'/íűfc-korszakában szabadalmazott költői eljárások egyoldalú kultusza iránt, mégis egyre nagyobb elismeréssel fogadta teljesítményüket.139 A harmincas évek derekán kifejtett kritikusi, esszéírói tevékenységét méltatva végül három rendhagyó írását veszem sorra. Közülük az elsőre, a Röntgenfelvétel egy orvosról címűre, amely a Rapaport-analízisnek a korábban elemzett Kegyszerkereskedő című novella mellett másik érdekes dokumentuma, Lengyel András hívja föl a figyelmet. Az írás 138 A reménytelenség költői, Cobden, 1936. március, 97-99. „A Cobden Szövetség liberális politikai irányzatú nagykereskedők társulata volt. Célja a szabadkereskedelem és a nemzetközi béke eszméjének népszerűsítése. Lapja a Cobden." In: József Attila Összes Művei, III (s. a. r. Szabolcsi Miklós), Akadémiai, Bp., 1958. 413. 139 Versekről, Szép Szó, 1936. április (I. köt. 2. sz. 2. füzet) 118-121. 213