Vasy Géza: Nagy László - Kortársaink (Budapest, 1995)

Az értékeket teremtő-megőrző lírai-mítoszi hős önarképei

A társadalom-, az emberkép és a természetszemlélet Az az ösztönösen természetelvű világkép, amelynek életrajzi hátterét nem­csak a korai művek, hanem a későbbiek, valamint a vallomások is gazdagon dokumentálják, 1948 folyamán széthullott, s helyét radikális tudatátformá­láson, szinte személyiségcserén alapuló s a tapasztalat helyett a kinyilat­koztatásokra hagyatkozó, tudatosnak és tudományosnak mutatkozó, mégis végiggondolatlan társadalomelvű világkép foglalta el. Az örök tavasz me­taforikus igézetében a társadalom gondjai megoldhatónak, a természet le­­igázhatónak, az ember tökéletesíthetőnek mutatkozott. A katasztrofikus konfliktusosság hamarosan abból adódott, hogy egyik ábrándból sem lett semmi. Tragikusan egymásnak feszült a két elv, a természeté és a létező társadalomé, s ugyanakkor mindegyik kezdte megmutatni rétegzettségét, önmagában is ellentétes voltát. Ebből legelőször nagy erővel éppen az tárult fel, hogy a természet nem leigázható, törvényeit nem lehet önkényes emberi törvényekkel áthágni, az ember nem lehet úr, legfeljebb harcos, küzdő lény (Aszály, Gyöngy szoknya). E két világkép konfliktusos és igazán már soha többé fel nem oldódó együttlétéből 1952 után fokozatosan olyan személyi­ségelvű világkép kerül ki győztesen, amely az ember, az egyén drámáját állítja a középpontba, azt a drámát, amelynek vannak természeti és társa­dalmi vonatkozásai is, s amely most már elvileg sem látszik megszüntethe­tőnek sem a közeli, sem a távoli jövőben, legfeljebb enyhíthető életérdekű értékek felmutatásával. Ebben a helyzetben - főként 1952 és 1956 között - a természet a létdrá­ma közvetlen modellje, leképezője s olykor feloldója is, s a csalódás szélső pontjain az örök tavasz helyét az örök tél foglalja el. Ez genetikailag és strukturálisan is nagyon hasonlít József Attila télmotívumához, de olykor még a poétikai rokonságuk is feltűnő. Mégis van egy lényeges különbség, s ez a télmotívumhoz tapadó jövőképzetben található meg. József Attila telét a történelem szintjén követnie kellett a szabadság rendjének, s csak az 110

Next