Vasy Géza: Nagy László - Kortársaink (Budapest, 1995)
Számvetések az életút határpontjain
Igaz, ennek szövege csak 1957 óta ismert, átírt változatban, most azonban nem a később tárgyalandó esztétikai érlelődés a fontos számunkra, hanem a számvetés léthelyzete 1945-ben. A kiindulópont életrajzi, s látszólag az a jövőre vonatkozó kérdés is, hiszen a pályaválasztásról lenne szó, de a kérdező számára a pálya és a hivatás, az élet és a lét nem különíthető el, s ezért oly erős a bizonytalanság: „Most fekszem a fűben, / diákságnak vége, / ettem, ittam, élek / nem tudom mivégre.” Az életszakasz szükségszerű lezárulása kiégettséget is hoz magával: „az én idegeim / kifárasztott húrok” -, ugyanakkor mindez csak látszólag patthelyzet, sokkal fontosabb a meditáció és az erőgyűjtés: „Hagyjál Uramisten / pihenni füvekben, / legyek fekvő gyertya, / még ne gyújts meg engem.” A gyertyaképzettel szemléltetett két állapot egyaránt az eleve elrendeltségből következik: a készülődéstvárakozást szükségképpen követnie kell annak a beteljesülésnek, amelynek a végén ott van a megszűnés.10 Az 1945-ben még ösztönös-spontán költő egy évtized múltán már tudósa szakmájának. Legismertebb, címével is a dátumra utaló születésnapi verse ekkor, 1955-ben keletkezik, a Születésnapra. Ebben az időben éppen legdinamikusabb szakaszát éli költői átalakulás szempontjából Nagy László, s az ország is a forrongás állapotában van. Szemléletileg és poétikailag is ekkor a leginspirálóbb József Attila hatása. Ez nemcsak motívumokban mutatkozik meg, hanem ez esetben az önmegszólító jellegben is, amely nagy elődje kései pályaszakaszában a kiélezett számvetést erősíti, s Nagy László pályáján ritka, s ezzel is figyelemfelhívó jellegű. A harmincéves férfi a múltat és a jelent, az ifjúkort és a felnőttséget állítja szembe József Attiláéhoz hasonló koravén és keserű rezignációval, s a hiedelemnek bizonyuló hajdani hiteket szembesíti a későn megszerzett tudással. A hiedelem, a tévedés bűnnek bizonyul, s a bűnösségnek ára van: a jelen kifosztottsága, a be végzettség, a nem létező, nem mutatkozó jövő. A bajok és bűnök eredete a születésig vezethető vissza, hiszen ,Játék és édes tej nem volt elég, / mohónak születtél, követelőnek”. Az ifjú pedig elfogadta azt, amit mások, a többiek mondottak, s ami tévedésnek, az emberi lényeg utópikus-torz felfogásának mutatkozott: „Hirdetted te is, hogy félni tilos, / ember vagy végre, de élsz dideregve...” S ami mindebben a legszörnyűbb: akkor hirdette e téves tételt, amikor éppen a terror miatti félelem légköre uralta a társadalmat. A hiedelem itt nem jótékony, hanem káros, az igazságot elfedő volt, s még a kijózanodás sem adhat feloldást. Nemcsak a bűnösség miatt, 17