Vasy Géza: Nagy László - Kortársaink (Budapest, 1995)
A társadalom-, a természetkép és az emberszemlélet
Ezt követően a második szerkezeti egység (1-30. sor) az élet és mű reflektált bemutatása. Ez a reflexió indukálja a felszólító jellegű feltámadásvíziót (3. szerkezeti egység, 31-41. sor), s ez a szólító személy helyzetének bemutatását, amelyet a segítségkérő könyörgés foglal keretbe (4. szerkezeti egység, 42-64. sor). A szerkezetnek ezt a rendjét indokolja a vers időszemlélete is. Az időn kívüli megszólítás után a múlt idő a domináló, József Attila sorsa befejezett múlt. A kérdező-reflektáló személy a vers jelen idejében létezik, s ebbe lép át a megidézett halott is („villámló tálból eszed a halált”). E halott állapot megváltoztatását követeli a felszólító jelen idejű 3. rész, amely elvégzendő cselekvésre utal. Ebbe belejátszik a feltételesség is („hogy rendülne bele”), érzékeltetve, hogy aminek meg kellene történnie, a feltámadás a lehetetlennel határos. Végül a 4. rész, az ismételt megszólítással is már bekövetkezettnek véve az életre varázslást, folytatja a felszólító jelen időt, de tág értelmű jövőre irányultsággal. A 3. rész egy körülhatárolt időtartamú cselekvéssorra szólít fel (támadj fel, nézz a szemembe), a 4. viszont egy folyamatos cselekvéssorra (add a reményt, segíts), amelyet időben az tesz határtalanná, hogy bármikor el lehet jutni ama síkra, s a kérlelő soha nem akar odajutni. S mivel József Attila sorsa mindenki számára példázatos megváltástörténet, és segítsége is mindenkihez eljuthat, ez a soha az időben végtelenné tágítja a hatást, akárcsak Az Országház kapujában, 1946 esetében. A megszólított és a megszólító személyiség élettörténetének idejéből így jutunk el itt is az emberi létezés idejébe. A remény immár nem egy vagy két történelmi korszakhoz, hanem az emberi létezéshez kötött. A szüntelen télben is játszik az ember, építve dalra dalt, a jövő kövén csírázik, vérszagú szörnyekkel vitázik, s képessé válik arra, hogy erővel győzze a szív, szép szóval a száj! Az 1956 utáni évek polifon himnuszai - a Himnusz minden időben, a József Attila!, a Tűz - tanúsítják, hogy nemcsak az alkotó természet- és történelem-, hanem emberszemlélete is sokkal rétegzettebbé vált. Nagy László számára is megmutatkozik, hogy ellentétes erők, tendenciák nemcsak a természetben, a társadalomban, hanem magában az emberben s az emberiségben is vannak. A lét konfliktusos helytállás, s ebben az egyén lehet erős és gyenge, azaz önfeladó, aki hol „lélekben szakállasodva”, hol „ama sík” közelébe jutva adja fel a küzdelmet. Ugyanakkor az ember nem182