Vasy Géza: Nagy László - Kortársaink (Budapest, 1995)
A látomásos-szimbolikus-mítoszi szemléleti-poétikai forradalom
alkat volt. Egyébként Bartók egy budapesti előadásában különbséget tesz a régi népi szövegek és dallamok jelentősége között, az előbbiek rovására, mondván: „nyilvánvaló, hogy a zeneszerző számára sokkal fontosabb a népdal, mint a költő számára.” Igaz, e gondolatmenetet a szöveg végső változatából kihagyta, ám a Cantata profana idején fogalmazta meg,77 akkor tehát, amikor igen kevés számú szöveges müveinek egyikét alkotta. Elgondolkoztató továbbá, hogy a Bartók-életmú is meglehetősen tagolt, jelentősek benne a szemléleti módosulások, de az érett művészre a keménység, fegyelmezettség, a filozófiai jelleg, az intellektualizmus a jellemző, ami nem Ady, sokkal inkább József Attila sajátossága. Adyval a fiatalabb Bartók van közelibb rokonságban. Kérdéses tehát, hogy tekinthető-e remitologizációs jellegűnek Bartók munkássága, hogy beszélhetünk-e egyrészt Bartók és József Attila, másrészt Bartók és Nagy László szemléleti-poétikai rokonságáról úgy, hogy közben József Attilát - okkal - kirekesztjük a remitologizációs áramlatokból? Persze valószínűleg jelentősen mást kell értenünk az irodalmi és az esetleges zenei remitologizációs törekvéseken.78 Úgy gondolom, a Bartók-mű inkább csak szimbolikusan nevezhető remitologizációs jellegűnek, s ezt részben még a valóban egyik fő művének tekinthető, de nem tendenciákat meghatározó Cantata profanára, is értem. Ami a legnagyobb összekötő erőnek látszik Bartók és Nagy László között: az egyaránt a folklór eredetéig nyúló hajszálgyökerek. Ezek nem mások, mint hatékony művészi eszközök két eltérő dominanciájú gondolkodásmód és poétika számára. Ezért beszélhetünk is meg nem is Nagy László bartókiságáról, nem több és nem kevesebb indokoltsággal, mint arról, hogy Nagy László és Pilinszky János egyaránt sokat tanult József Attilától, mégis, egyikük költészete sem vezethető le József Attiláéból. Maga a bartókiság inkább csak rokonszenves metafora tehát.