Veres András szerk.: A lélek, a lét türelme. Tanulmányok József Attiláról (Budapest, 2017)
Móricz Zsigmond és József Attila
„József Attila emlékeztet magamra” 99 megszólítással fordul, tekintélyes, beérkezett író, a mester pozíciójában. József Attila neve ugyan mond valamit neki, de a költőben, aki ekkor írja az Eszmélet strófáit, nem lát többet, mint egyikét a névtelen, önálló egzisztenciával nem rendelkező, kétes értékű írójelölteknek, akik Hatvány Lajos támogatásából próbálnak meg a felszínen maradni.5 A megismerkedésükig Móriczot bizonyosan nem foglalkoztatta József Attila kiléte, hovatartozása az érdektelenség homályába burkolódzott előtte. Még az 1931-es vele szemben keménykedő és fölényeskedő vitacikkét is aligha tartotta számon.6 Éretlennek ítélhette, mint Kosztolányi az Ady-vízió11929-ben. A mester szemében a költő még nem nőtt ki a tanítványi sorból, s még csak a saját tanítványai közé sem sorolhatta őt. József Attila pontosan tisztában volt Móricznak az irodalmi és a közéletben betöltött szerepével, a presztízzsel, amellyel az író rendelkezett. Az ellentétes pozíció mindvégig jellemzi viszonyukat, de az 1934-es tavaszi helyzethez képest jelentős módosulásokkal. Mire 1936 novemberének végén a Hadik kávéházban újra találkoztak,7 a köztük húzódó rangkülönbség már számottevően csökkent. Az eltelt bő két évben József Attila költői elismertsége határozottan megnőtt. Egy, a viták kereszttüzében működő, de markáns arculatú folyóirat, a Szép Szó szerkesztője lett, ebben a minőségében kérte Móriczot, hogy fogadja őt. Anyagi helyzete az 1934 tavaszi mélyponthoz képest megszilárdult. Az időbeli kontraszt nem tűnt el, s József Attila az idősebb, tapasztaltabb társnak és a tekintélynek kijáró tisztelettel viszonyult Móriczhoz. 1936 novemberében „mély szeretettel” küldhette el a mesternek a válogatott verseit tartalmazó Medvetánc kötetet.8 De ennek a gyűjteménynek a szerzőjével az írónak már illett egyenrangú társként bánnia. A Hadik kávéházban két, azonos talajon álló értelmiségi, két mester folytatott egymással beszélgetést. Helyzetük megismerkedésükkor a társadalmi térben is ellentétet képezett. Korábbi teljesítményeik a társadalom más-más osztályai melletti elkötelezettségükről tanúskodtak. Móricz több regényében azzal a közösséggel viaskodott, amelyhez anyai ágon kapcsolódott: a történelmi középosztállyal. Életmódját tekintve ugyanakkor mélyen belegyökerezett a polgárságba. Az apai, paraszti vonal érzékennyé tette őt a falusi szegénység ügye iránt, s ez a gravitációs erő a népi mozgalomhoz közelítette őt. József Attila ellenben néhány si-5 Móricz Zsigmond, Nagyon fáj, i. m., 23-25. 6 József Attila, Ahogy azt a nagy Móricz elképzeli, A Toll, 1931/3. március 31., 76-80. In JAÖM3 1958, 105-108. 7 Móricz Zsigmond a Nagyon fáj című írásában számol be erről a második találkozásról (25-28). Valachi Anna az „Elejtem képzelt fegyverem”. Móricz Zsigmond és József Attila című tanulmányában Móricz notesz-bejegyzésére hivatkozva 1936. november 24-ét jelölte meg a találkozás időpontjául: „A »mélyinterjú« pontos idejét és helyét Móricz sajátos jelrendszerrel rögzítette noteszában: »361124.16.30 Hadik« - ez dekódolva azt jelenti, hogy törzskávéházában 1936. november 24-én délután fél 5-kor kezdte írni a József Attiláról készített följegyzéseit.” Valachi Anna, „Elejtem képzelt fegyverem”. Móricz Zsigmond és József Attila. Forrás, 2003/12. 37-49. 8 József Attila - Móricz Zsigmondnak [Budapest, 1936. nov.] leveléhez mellékelte az idézett szöveggel dedikált Medvetánc kötetet. Lásd JAL 2006, 486.