Veres András szerk.: A lélek, a lét türelme. Tanulmányok József Attiláról (Budapest, 2017)
Móricz Zsigmond és József Attila
Tverdota György „József Attila emlékeztet magamra” Nagyon fáj című írásában Móricz Zsigmond gondosan megvonta József Attilához fűződő kapcsolatának mérlegét: „úgy tűnt fel, mintha régen nagyon közel volnánk s valami gát tartott távol, ketten, valakik valahogyan egymásra utaltak s nem érintkezhetők. Közös atmoszféra s kozmikus távolság. Folyton élnek számomra lelkek, kikkel lehetetlen egybegyűlni s mégis együvé tartozunk, egy bandába, egy »irodalmi társaságba«, egy szellemi közösségbe, s ezek a legdrágábbak, fizikai akadályok miatt sem egymással, sem velem nem szakadnak össze: folyók csak a tengerben találkoznak, ahol már megszűnnek létezni s ott egybekavarodva felsóhajtanak: akkor kellett volna, egynemű, egycélú, idefutók s mégis csak a cél előtt identikusak”.1 Az érintkezés elmaradásáról, a kozmikus távolságról, a fizikai akadályokról, a közöttük húzódó gátról tett móriczi kijelentéseket nem kezelhetjük kedélyes nemtörődömséggel, jóindulatú hanyagsággal. Veres András valóságos tényekre alapozza, és nyomós érvekkel támasztja alá tanulmánya indító tételét, amely szerint „akik valamelyes ismerettel rendelkeznek a két alkotó emberi és művészi beállítottságáról, valamint társadalmi környezetéről, aligha gondolhatnak arra, hogy ők ketten bármiben is rokoníthatók lennének egymással, leszámítva persze írói kvalitásukat és talán a feszélyezett, ügyetlen viselkedésüket társaságban”.1 2 Csakugyan, hiába a közös hivatás, a szorosabban vett műhelykérdések merőben más módon foglalkoztatnak egy költőt, mint egy írót. József Attila szépprózája elhanyagolható, Móricz lírája pedig, a gyermekverseket nem számítva, jelentéktelen. József Attilát évtizedeken át proletárköltőként méltatta a kritika, Móricz Zsigmond a nyugatos modernség képviselője volt, akinek támogatására a költő nemzedéktársai közül inkább a népi írók számíthattak. Móriczot a falu és a vidék küldte az irodalomba, József Attila a külváros szülötte volt. Az író egyik ágon a történelmi középosztályba gyökerezett, a költő a vidéki szegénységből verbuválódott nagyvárosi munkásosztály gyermeke volt. 1 Móricz Zsigmond, Nagyon fáj. Az egyetlen teher: az Élet. József Attila emlékeztet magamra, Szép Szó, 1938. január-február, VI. kötet, 1. füzet, 21. sz. 23. 2 Veres András, Egy húron pendült-e József Attila és Móricz Zsigmond?, Literatura, 2015/4. 410-420.