Vilcsek Béla: Az irodalomtudomány „provokációja”. Az irodalmi folyamat (Budapest, 1995)
A műalkotás megközelítése
Ezzel összefüggésben az is kimutatható, hogy Shakespeare korai vígjátékaiban az önfeledtséget sugalló folyamatos jelen idő (present continuous tense), míg a történelmi tragédiákban már a távolságtartást jelentő egyszerű múlt és jelen (simple present, simple past) használata az általános. Magyar költők 20 000 szóból álló anyagán Török Gábor az igék arányát vizsgálva az alábbi, az egyes költészetekre jellemző százalékos adatokhoz jut: igék aránya Tóth Árpád 10,9% Szabó Lőrinc 16,6% Juhász Gyula 16,4% Emellett az is kiderül, hogy a rövid, egy-öt szóból álló versmondatok négy és félszer, a sorok közötti áthajlások (enjambement) három és félszer gyakoribbak Szabó Lőrincnél, mint Juhász Gyulánál. Ha a költők és írók által használt legkedvesebb szavakat nézzük, Marcel Proustnál például feltűnően gyakran fordulnak elő a zenével kapcsolatos kifejezések, Stéphane Mallarmé költészetének kulcsszavai pedig: azúr, fehér, tiszta és mennybolt. Szabó Lőrinc verseiben - a köznyelvi gyakorisághoz képest - a fél ige százhússzor gyakrabban szerepel, a gyűlölet negyvenszer, az én huszonháromszor, a harc huszonkétszer, az akarat és a rossz kilencszer, a meghal hétszer, az akar háromszor gyakoribb. József Attila egyes költői korszakaiban ugyanígy jellemző lehet például a minőségjelzők vagy a tagadó elemek és szerkezetek számarányának jelentős megváltozása. A minőségjelzők előfordulásának mutatói - vers és gondolat fegyelmezettebbé és intellektuálisabbá válásával párhuzamosan - a következőképpen módosulnak: 1922-ben 1928-ban 1934-ben 1937-ben 1,79 soronként 2,38 soronként 2,96 soronként 3,25 soronként A tagadó formák százalékos arányának mutatószámai hasonlóképpen cáfolják a József Attila-i költészet egyneműségéről, változatlanságáról gyakran hangoztatott vélekedést: 1922-1924 14,6% 1929-1934 7,5% 1935-1937 16,3% A számok inkább azt a nézetet erősítik, hogy a pályakezdő individuális lázadás, a világ negatív költői leltározása után határozott emberi-művészi kísérlet történik annak közösségi-társadalmi lázadássá, a „nincsen''-ek „van"-okká változtatására. Hogy végül a csalódás, a kiábrándulás még nagyobb legyen, a költő 166