András Sándor: Az otthonos idegen. Kukorelly Endre (Pozsony, 2011)
A megbékélt nyugtalanság költészete
tésnapi ajándéknak mond, amivel meglepi maga magát. József Attila a verssel lepi meg magát, szembeállítja egymással az írót és az olvasót, megkettőzi magát: az író-Attila adja az ajándékot, az olvasó-Atilla pedig meglepődik. Kukorellynél viszont író és olvasó nincsenek a versen kívül, a meglepetés inkább versbentalálkozásukból, érintkezésükből fakad, magában a műben. Ez is persze, mint minden, ami versben történik, csinálmány, hiszen az író egyszer, ha tizenhárom évvel később is, csak befejezi az írást, és lesz belőle művének olvasója. Csak a Volt-Íróval érintkezhetik a Most-Olvasó. Fontos azonban, hogy miféle csinálmány a csinálmány, miféle fikció az irányadó, mifélének miféle megtapasztalása az az elmefolyamat, amelyben létezik a mű, amelyben pillangó. A szívig ér-e, vagy csak a kigondolásig. Ezt viszont csak ki-ki maga érezheti, döntheti el (a maga számára). Ami Kukorelly költészetében, ha nincs megfelelőbb szó rá, bizarr, tehát a kifejeződés, a hogyan, illetve a miként. Az is valószínű azonban, hogy a közérzet és kifejeződése, a mi és a hogyan, a mi és a miként nem választhatók el egymástól. Ugyanis az bizarr, legalábbis furcsa, hogy és ahogy a köznapi és a misztikus érintkezik Kukorellynél az olvasó testesült elméjében. Nem „a közhely átlényegülése” (The Transfiguration of the Commonplace, Arthur C. Danto) történik, Kukorelly költészete (egyebek közt) nem a popart körébe tartozik. Az elmében elő-eltűnő tünemény nem is Joyce „epifániája”, hiszen abban a mindennapi lényegül át, még nem a köznapi, a közhellyé silányult mindennapi (lásd „Mindennapi kenyerünk”). A köznapi és a misztikus egymást nem letarolva-bekebelezve-átlényegítve érintkezik egymással a Kukorelly-féle közérzetben, hanem (amikor sikeres) törékeny egyensúlyban. Bizonyos értelemben megfelel ez a michelangelói Isten- és Ember-ujj majdnem-érintkezésének, csak éppen hiányzik belőle minden monumentalitás, beleértve az extázis monumentalitását is. Az érintkezés, a visszafogott érintkezés, amelyik egyszerre lendül és riad, válfajánál fogva nem allegorizálódhat térben, s ez nem a festő- és a szó-művész közti különbségre utal. A jelzett érintkezést 30