Balassa Péter: Nádas Péter - Tegnap és ma. Kortárs magyar írók (Pozsony, 1997)
VI. Az esszék világa
akban mindössze néhány konkrét példán próbálom a narratívává alakított fotográfiák olvasását, kibetűzését gyakorolni. A 122. oldalon egy dialógus kellős közepén ez áll: „Mert a sötétség a fényt nem fogadja be. A kép ezt írja ki. Hol sötétségbe lök, hol fényre hoz. A kép megtart. Minden, mindig megváltozik. Ezt a szörnyűséget nem lehet elviselni.” „Nem, semmi nem változik meg.” Itt értjük meg újra, új módon az Egy családregény vége János-prológusból vett mottóját mint a képi ábrázolás gyakorlati tapasztalását, innen s túl minden világosság/sötétség metafizikán. Hogy ily módon újabb - metafizikai - dimenzió nyíljon meg: kép és időtlenség(rögzítés) versus kép és a „pantha rhei” tapasztalása, félelme és tragikuma között. A kettősség mindjárt vitatéma, szembenállás, szemléleti történés lesz magában a narratívában, a szerelmi történetben, miközben a fotografálás „technikai” önleírását is tartalmazza, szakkifejezések nélkül. A 125-126. oldalak Hume-idézetei pedig (az idézett szerzők listáját az író ezúttal megadja a szöveg legelején), melyek a Krisztiánnak beszélő nagyapától már ismerősek (Nincsen tovább) és átestek a szerelem-könyv meg a Párbeszéd értelmezési körein is, az együttélés, az ismerősség/felismerhetőség képéről mint gondolkodásmódunk tükréről beszélnek; e klasszikus mondatok ezúttal a vizualitás érászának és a magatartás- és viselkedésfilozófiának a körébe lépnek. Minden történet: szerelmi, és minden szerelmi történet: társadalomtörténet. Világosság/sötétség, idő/időtlenség szembenállás az egészen egyéni rejtett vonások és a kommunikációhoz szükséges felismerhetőség feszültségében íródik újra. Antinomika és dialektika itt is, mint korábban Nádasnál, együttesen mozgatják a lelkek egymás közti cseréjének: a „tiszta” láthatóságnak kitett szerkezeteit. Ellentétek és átjárhatóságuk a szétszakítást is kapcsolatként írják át. Ezekre következik elbeszélői, gondolati rímként, az Ezt az embert én ismerem és az Emberarc feliratú „képsor”, amelyek a Nádasnak alighanem oly kedves József Attila-i „hiába fürösztöd” gondolatritmusát idézik fel ahhoz, hogy а йе/ло kontaktus külső képének struktúráját elbeszélhetővé tegyék, ismét csak esszégondo-478