Báthori Csaba: A nyíl és a húr. Esszék, kritikák (Pozsony, 2005)
Belül tágasabb
ban („a vas világ”). Nemes Nagy olvasatát viszont gyengíti, hogy a másik értelmezés sem kizárt, bár eléggé ficamos (értelme ez volna: csillagzatokkal halad a naprendszer meg a börtön). A fordító szerencsére nem mindig kényszerül döntésre, hiszen más kényszerek présében sokszor olyan változatot nyújthat, amelyik „eltérítve tisztítja” a vers homályos szegleteit. Ez a négy sor az én változatomban (négyes rímelt trocheusról lévén szó, szigorú sormetszettel) így hangzik: „Ich im Sessel, der am Boden,/und die Erd’ im Sonnengriff,/ alle Kerker, alle Sonnen/ schwimmen wie ein Sternenschijf”. c.) József Attila költészetét a kötött forma uralja: a költő a húszas évek végétől lényegében nem írt szabadverset. Elhatározásom harmadik eleme a feltétlen formahűséggel függ össze. Célom az volt, hogy a költő formavilágát a fordításban is érzékelhetővé tegyem, a verselési jegyek meghatározása ugyanis az eredetiben is lényeges hatáselem. A kötött forma adottságait a német változatban is igyekeztem megtartani, s ez konkrétan azt jelenti: figyeltem a szótagszámra, a metszetekre, a ritmikára, a hangzás egyéb tulajdonságaira, s csupán egyetlen ponton, nevezetesen a rím kérdésében kényszerültem némi hűtlen hűségre, két okból is. Az egyik: a német költészet, ez közismert, a tiszta rímre épül (szemben a magyarral, amely az asszonánc kimeríthetetlen bőségével a mai napig képes megújulni), rímrendszere megcsontosodott, a rímes fordítás könnyen avíttnak tűnhet, s végső soron a fordítás kudarcával fenyeget. A másik: úgy véltem, József Attila költészetének átültetésénél az elsődleges, a szótári tartalom is szerepet játszik, tehát törekednem kell arra, 247