Báthori Csaba: A nyíl és a húr. Esszék, kritikák (Pozsony, 2005)
Belül tágasabb
A rímkényszer A magyar avantgárd pápája, Kassák, ezzel a rideg mondattal hárította el a fiatal József Attila verseit: „Rímes verseket nem közlünk”. Kassák álláspontja híven tükrözi a modem költői mozgalmak gyanakvását a rímmel szemben: az avantgardisták úgy vélték, hogy a rím korlátozza a mondandó szabadságát, felesleges cafrang, álságos köpönyeg, halálra kell ítélni. Tudjuk, hogy a magyar szabadvers három nagy mestere - Füst Milán, Berda József és maga Kassák - csakugyan lenyűgöző formanyelvet alakított ki kötött formák használata nélkül (vagy legalábbis: kötött formában írt verseik méltatlanok szabadverseikhez), de egyszersmind azt is tudjuk, hogy József Attila a kötött formák egyik legnagyobb újítója volt, s egyetemes érvényű költészete lényegében kizárólag a rímes formanyelv keretein belül teljesedett ki. A rím kérdése ugyan, sejtjük, többnyire a szabadság-szükségszerűség kérdéskörében tolul fel - a rímhasználati hajlam azonban inkább a költők alkatát minősíti, s csak részlegesen párosul végleges elméleti meggyőző erővel. Úgy tűnik: sem a rím, sem a rímtelenség nem szabadjegy a nagy költészethez - mindkét formai elem lehetővé teszi a királyi utat, de nem kezeskedik eleve arról, hogy hiteles köl323