Bazsányi Sándor - Wesselényi-Garay Andor: Kettős vakolás. Terek - szövegterek (Pozsony, 2013)
I. Város
4 Tovább fokozódik tehát a párhuzamos, asszociációs és metaforikus gondo- BS latmeneteken alapuló igény, a rendszerépítés-kényszer (rendszeres építéskényszer) igénye. De mikor tér rá végre WGA a tárgyra, illetve a tárgyakra, Esterházy és Calvino regényeire? Mindenesetre bíztató, hogy - az építészeti és filmes párhuzamok után - megtörténik a tulajdonképpeni médiumváltás, azaz bekerül az elemzés terébe két izgalmasnak ígérkező szövegkategória, az „epilógus” és a „kommentár”. 5 Ilyesféle bűvös - a múltat, a jelent és a jövőt egybemarkoló - időformulákra bőven akadhatunk neves filozófusok munkáiban, például Martin Heidegger Lét és időjében, mondjuk akkor, amikor a hetvennegyedik paragrafusban a „létező” (az időbe vetett ember) akként láttatik, „mint jövőbeli egyformán eredendően a voltat jelenként őrző” valami. De gondolhatunk akár Jim Jarmusch Hervadó virágok című filmjének tépelődő hősére is, aki végső zavarában az alábbi „életbölcsességet” képes kinyögni a fiának vélt filozófia szakos fiatalember kérésére: „A múlt elmúlt. Ez biztos. A jövő még nem jött el, akármilyen lesz is. Szóval nem marad más, mint ami van. A jelen. Ennyi.” (Amire a zavartan bólogató fiatalember csak ennyit kérdez: „Maga buddhista?”) Vagy éppen az Esterházy-könyv Duna-fejezete kapcsán eszünkbe juthatnak József Attila memoriterként rögzült sorai a folyóról, „mely múlt, jelen s jövendő”, és ráadásul „egymást ölelik lágy hullámai”. Múlt - jelen - jövő. Három az egyben ugyanis egyet jelent a múlttal, miközben megszűnteti azokat a cezúrákat, amelyek szükséges volnának a ma, a tegnap és a holnap megkülönböztetéséhez. Az Állandó városban a jelen és a jövő is olyan egységes múltba olvad, amely még most is tart. A jelen elszáll a térkép felett, a jelennek nincs élménye, csak a múltnak, ezt pedig a térkép rögzíti - már eleve rögzítette. Így válik a Birodalom városának jövője is múlttá, a múltja egyben jövővé, a jelennel öszszeolvadva: térképen rögzített történelemmé. Az Állandó város történelme szükségképpen egyre csak tömörül. Ahogy telik az idő, a történelmet leíró könyvtárak kötetekké, a kötetek egyetlen könyvvé tömörülnek, majd a könyv egyetlen fejezetté, a fejezet egyetlen bekezdéssé, a bekezdés végül egyetlen gépelt mondattá sűrűi, amit a mondatokat idővel egyetlen szó, vagy - Kublai kán és Marco Polo beszélgetéseire gondolva - egy-egy gesztus vált fel. 127