D. Magyari Imre: Hatvan plusz. Beszélgetések, monológok (Pozsony, 2018)
Irodalom
így. De ez a magányosság nem boldogtalanság és nagyon nem társtalanság. Inkább a József Attila-i állapot: „Az meglett ember, akinek / szívében nincs se anyja, apja, / ki tudja, hogy az életet / halálra ráadásul kapja / s mint talált tárgyat visszaadja / bármikor.. ” Magány helyett ma inkább talán beismert különállóságot mondanék, a magad és mindenki más szükségszerű másságának a beismerését, elfogadását. Azt, hogy a saját ontológiai felelősségedet nem tudod megosztani senkivel. Illúziótlanságot is mondhatnék. 2011, Pesti Műsor