D. Magyari Imre: Hatvan plusz. Beszélgetések, monológok (Pozsony, 2018)
Muzsika
Nem is voltál ott? De. A kisebbik öcsémtől apám azt kérte, ha meghal, a sírja felett egy színész szavaljon József Attila-verseket. Elmentem és elmondtam néhányat. Ez 2000-ben volt. Mi történt 92-ben? Egy évvel korábban Jávorszky Béla Szilárd még arról írt a Playboyban megjelent kiváló interjúja elején, hogy az édesapád megbékélt a foglalkozásoddal. Nem emlékszem, hogy Jávorszky Béla mit írt, csak arra, hogy az interjút inkább én csináltam magammal. Van ilyen... Mostanra mennyire halványult el, hogy enyhén szólva nem volt harmonikus a kapcsolatotok? Ha az embert kiskorában verik, azt nem nagyon lehet feldolgozni, bármeddig él is. Tök jól vagyok és boldogan élek, de az emlékek bennem vannak. Nyilván meghatározták a fejlődésemet, a személyiségemet. A legnagyobb problémát az jelentette, sőt jelenti ma is, hogy aki jó volt hozzám, azt azonnal és fenntartás nélkül elfogadtam, ennek következtében aki akart, úgy vert át, mint a szart. Mindenkinek bedőltem. Több mint fél évszázadon át kihasználtak. Tulajdonképp vannak, akik ma is ezt teszik. „... hisz mint a kutya hinnél / abban, ki bízna benned” - írja József Attila. Hát igen. Olykor ma is megeszem a „szalámit”, hogy egy, a rock and roll-szlengben használatos kifejezéssel éljek. Édesapád lelkes vadász volt, sőt vadászkalandjait Szuhai István álnéven még meg is írta. Gondolom, ez ott van a pályád egyik csúcsát jelentő 1984- es Vadászat és a későbbi Vadaskert mögött. Már kisgyerekként utáltam a vadászatot. Távcsöves puskával lőttek az etetőhöz csalogatott vadakra. Az édesanyáddal milyen volt a viszonyotok? Imádtam és ő is szeretett. Sok szomorúságot okoztam neki a lázadásommal. A gyerekei miatt sokáig tűrte a nehezen elviselhető alávetettséget, aztán elege lett és elvált apámtól. 350