D. Magyari Imre: Hatvan plusz. Beszélgetések, monológok (Pozsony, 2018)
Muzsika
koltam Rostock mellett egy Usedom nevű szigeten, egy csomó intézeti magyar gyerekkel. Általános iskolai oktatás volt, az orosz mellett németet is tanítottak. Meg kezet mosni, fésülködni, felkelni, ezekre emlékszem. Ezek fontos dolgok. Mi vitt az irodalom felé? Az első vers, ami még gyerekként igazán megfogott, A haláltánc-ballada, Faludy György Francois Villon modorában írt verse volt: „A földbe térünk mindahányan, / s az évek szállnak, mint a percek, / véred kiontott harmatával / irgalmazz nékünk, Jézus Herceg!” Tizenkét éves koromban kaptam meg a stencilezett kötetet Verbőczy Nándor barátomtól. A legjobb barátom hatéves koromtól haláláig Nándi volt. Ő ősi arisztokrata család leszármazottja volt, én pedig a legújabb arisztokráciáé. Hatalmas könyvtáruk volt, sok tőle kapott könyvet olvastam, így találtam rá a versekre. Az iskolában másfajta költeményeket tanítottak. A hatvanas években láttam az Egyetemi Színpadon Latinovits Zoltán, Mensáros László estjeit, hallottam Sebőéket, megismerkedtem Eörsi Istvánnal, Ascher Tamással, a hetvenes-nyolcvanas években sokat jártam a kaposvári színházba. Egyetemista koromban botlottam bele József Attila Tanítások című versébe, ami az istenkeresésemet is befolyásolta. Már működött a Hobo Blues Band, amikor megismertem a Nagyon fájt. „.. .énnekem / pénzt hoz fájdalmas énekem / s hozzám szegődik a gyalázat.” Ügy éreztem, hogy ez én vagyok. Ez a vers döntötte el, hogy megcsinálom az első József Attila-estet. Ahogy a zenében, az irodalomban is rátaláltam a mestereimre. Tényleg nem lehetett könnyű megtalálni az utadat. De az általános iskolától kezdve a kissvábhegyi úti bandáig, a vegyipari technikumtól a kosárlabdacsapatokig, a különböző kémiai üzemektől, a katonaságtól a Szabó Ervin Könyvtárig mindenhol olyan emberek vettek körül, akik utálták az úgynevezett szocializmust, így nem volt nehéz másfajta világnézetet, gondolkodásmódot tanulnom, mint amit otthon és az iskolában sulykoltak. Egyedül az ELTE bölcsészkarán találkoztam hithű balosokkal, akik már az első héten rástartoltak a különböző KISZ- funkciókra, hogy ötödév után benn maradhassanak a dialektikus materializmus tanszéken. Ezek mellett Bereményi Gézával, Spiró Gyurival, Bódy Gáborral, Dobay Péterrel, Radnóti Sándorral jártam egy évfolyamra. Szerepeltem néhány Balázs Béla stúdiós kísérleti filmben és kialakult a legendám is, a felső tízezerből szökött Hobóé. Aztán 68-ban - más okok mel352