Füzi László: Alkat és mű. Németh László 1901-1975 (Pozsony, 2001)
Az idő szorításában
is akkor fejezte ki pontosan, amikor megemlítette, hogy „a jelentkező József Attilát például, aki az apostoli izgalmakat már a következő nemzedék játékosságával öntvényezte, e komolyság vélt hiánya miatt nem ismertük fel”. Ám ha ezt a maguk nemzedéki feladatvállalásából eredeztetett „apostoli komolyságot” rávetítjük József Attila költészetére, akkor azt látjuk, hogy egyfajta közösségi funkciót hiányolt nála, s költészetének egzisztenciális mélységeire nem figyelt fel. József Attilához, illetve a költészetéhez való viszonyát egy 1938 júniusában, tehát már József Attila halála után Gulyás Pálnak írott levelében tárta fel: „József Attila. Én elég kevéssé ismerem, első kötetét olvastam s egy későbbi proletárfüzetét. Úgy hallom, szkizofréniában halt meg, elolvastam, amikor a Tanúban írtam róla, éreztem ezt a bajt rajt. Nincs igazi költősorsa, ezt mondtam én is róla, de azóta a Szép Szó s a sín csinált neki. Szegény Bányai alighanem különb költő volt, a kutya sem említi, igaz, nem tolta a zsidók szekerét. Mégis szeretném elolvasni a művet, hátha jobb véleményem alakulna erről a szerencsétlen csodagyerekről [mert azoknak a fényével-árnyékával tűnt fel a la Bóka, Jékely, Weöres]. Ha a könyvet elküldenéd kölcsön, a Jelleg számára írnék is róla. Mulattam Féján, az Est-lapokban antoniusi vádbeszédet tart koporsója fölött, pedig amíg élt, nem emlékszem, hogy zseni-katalógusába valaha is belefoglalta volna. Én, ha írok, becsületesen megmondom, hogy nem szerettem. Füzetkéjét a Tanú megjelenése után különben ezzel az ajánlással küldte meg: »hamis tanúsághoz igaz tanulságul«. Erre céloz bírálatomban a »tanulság« s a tréfás pontok. Hozzád különben egyben-másban közelebb állhat, mint hozzám, ő is varázsige-mormoló volt.” A költői világ egyes elemeit látta csak Németh, József Attila költészetének mélységét még csak nem is érzékelte. Nyilvánvalóan József Attilának sem volt igaza akkor, 333