Füzi László: Az idő keresése (Budapest, 2017)
Elakadások
fényére - címzettje éppen az a Babits Mihály, akit korábban József Attila meglehetősen éles hangú pamfletben megtámadott. Az átalakulás azonban aligha állott ennyiből, ti. a Babitshoz való közeledésből. Babitsot József Attila önmagában már korábban megkövette, megírva a kapcsolatukat revideáló Magad emésztő kezdetű versét. Sőt, a kérdés éppen az: ha ez az átalakulás elsődlegesen nem a Babitshoz való viszony megváltozását takarja, akkor mi áll mögötte? S ami még fontosabb: tulajdonképpen miben érhető tetten ez az átalakulás?” „A magyarázat kulcsverse kétségkívül az Én nem tudtam című vers - mondja Lengyel András. - Ez a mindössze tizennégy soros szonett in statu nascendi mutatja meg az átalakulást, azt a pillanatot rögzítve meg amikor két, különben ellentétes törekvés egymásra vonatkoztatásával József Attila egy gyökeresen új gondolkodástörténeti pozíciót hozott létre. E vers ugyanis a keresztény bűnértelmezés és a pszichoanalitikus önelemzés egyesítése, ütköztetve ’továbbfejlesztése.” Az utóbbi jelenség előtérbe kerülésének kiváltóját Lengyel András végül József Attilának a Barta Istvánnal való, s ezerkilencszázharmincötben kulmináló barátságában találja meg.”* Az Én nem tudom című vers drámaiságát a két bűnértelmezés ütköztetése adja, az ütköztetés őrzi a megdöbbenés erejét, az utókor olvasója ehhez még azt teheti hozzá, hogy József Attila ekkortól teremti meg a distanciát önmaga és a költészete között, az én felbomlását, szétesését így vetíti majd ki a logika élességét és tisztánlátását őrző versekbe. Az átalakulás másképpen jelent meg Németh László gondolkodásában, hiába, mindig hozzájuk tér vissza, hozzájuk, az önértelmezéséhez legtöbb segítséget adó költőhöz, s a számára nagyon fontos íróhoz. Németh próteuszi alkat volt, alkatának talán legmeghatározóbb vonása az állandó mozgás, átfejlődés volt, a szélső pontok keresése, hogy onnét az ellenkező pólusra zuhanjon át. Az alkat mozgása mögött ott állt a kor mozgása, ha semmit nem tudnánk a kor történéseiről, Németh létállapotaiból azoknak az irányairól akkor is tájékozódhatnánk. Gondolkodása korának mozgásaival együtt lüktetett, leegyszerűsítésnek számítana, ha azt mondanánk, hogy alkalmazkodott az egyes időszeletekhez, annál is inkább, mert hol szembefordult a nekijutó idővel, hol elfogadta, kereste, hogy miképpen azonosulhat vele. Ahogy az öreg tengeristen a külsejét változtatta, s hol vízzé, hol tűzzé vagy fává, vagy különféle állatokká alakult át, úgy formálódott, változott Németh gondolkodása állandóan, a korral való összefüggésben. Volt, amikor „teremtette a korát”, alighanem az egyik előfutára, korai megérzője volt a hatvanas évtizednek, annak az évtizednek, amelyik a leginkább összhangban állt a gondolkodásával. 200