Grendel Lajos: A modern magyar irodalom története. Magyar líra és epika a 20. században (Pozsony, 2019)
5. Magyar líra a két világháború között
A személyiség válságának költészete. Az 1933 márciusában írott, kétszer három négysoros strófából álló verse, a Reménytelenül ezekkel a megrázó sorokkal kezdődik: Az ember végül homokos, szomorú, vizes síkra ér, szétnéz merengve és okos fejével biccent, nem remél. Ettől a versétől kezdve József Attila lírájára mindinkább rányomja bélyegét elhatalmasodó betegsége, magánéleti válsága, elmagányosodása és mardosó bűntudata. József Attila kései verseinek egyik legfontosabb témája a bűn. „Németh G. Béla az egzisztencialista filozófia bűnről készült elemzéseinek segítségével határozta meg a kései versek bűnképzetét, s ezt az autentikus lét elmulasztásában jelölte meg” - írja Tverdota György.194 De az autentikus lét elmulasztása miatt érzett bűntudat csupán egyik aspektusa József Attila „egzisztencializmusának”. Németh G. Béla Még, már, most című, József Attila egy kései verstípusát elemző tanulmányában olvashatjuk a következő sorokat: „Az egyedi lét igénye az önértelműségre [...] a véges jövő tudatának jegyében erősödött fel. Mégpedig oly egyéni léthelyzetekben és oly történelmi szakaszokban a leghatalmasabban, midőn az istenközpontú világkép helyébe emberközpontú, isten nélküli, evilági világkép érzete, bizonyossága lépett [...] Az önértelmű, az autonóm létre való igényt jelent, s egyrészt a célosság, a célos létezési folyamat, másrészt a szabadság tételezésével, posztulálásával jár együtt. //De midőn az időbeliséggel, a végességgel hozzuk korrelációba az egyedi lét önértelműségre, saját történelemre való igényét, célosságát és szabadságát, nem hajózunk-e már teljes vitorlával a heideggeri létbölcselet vizein? S nem visszük-e József Attila művét megengedhetetlenül közel a heideggeri gondolkodáshoz?” - teszi föl a kérdést a tanulmány írója, s végső soron arra a következtetésre jut, hogy a József Attila kései verseiből áradó magány nem metafizikai, hanem társadalmi gyökerű.195 Úgy vélem, ez csak részben igaz. Mint majd látni fogjuk az olyan versei, mint a „Költőnk és kora” és még jó néhány más is, ezt az állítást cáfolják. De nem Németh G. Béla volt az első, aki József Attila kései verseinek egzisztencialista fogantatására felhívta a figyelmet. Megtette ezt már néhány évvel korábban Bori Imre is. „Amikor Bori Imre elsőként egzisztencialista költészetként 194 Uo. 206. 195 Németh G. Béla: 11 vers. Bp. 1977. 241-277. 195