Huncˇík Péter: Határeset (Pozsony, 2008)

Feri

Nagyapa a háború előtt elnöke volt a Városi Iparostestületnek, ami akkor komoly kitüntetésnek számított. Ahányszor csak színházi társulat érkezett a városba, mindig öt jegyet vásárolt, és az első sorban ült, a polgármester meg a képviselő úr társaságában. Az ügynököktől minden új könyvet meg­rendelt, rögtön három példányban, hogy a gyerekei is megtanulják becsülni a könyveket. Apám akkor kezdte el gyűjteni a könyveket. Különös módszere lehetett, mert több könyvében fura javításokra leltem. Némelyikben még ott volt a városi könyvtár pecsétje, alatta a szöveg, hogy „Ez a könyv a városi könyv­tár tulajdona”. Apám ceruzával áthúzta a szöveget, és azt írta alája, hogy csak volt, most már Ravasz Ferencz tulajdona. A könyveit hetente leporolta és átrendezte a polcokon. Tökéletes memó­riája volt, pontosan meg tudta mondani, hogy a keresett mondat a lap me­lyik részén található meg. Mindig hangosan olvasott, és minden íróval vi­tatkozott. Mondjuk, éppen André Gide könyve volt a kezében, hirtelen ab­bahagyta az olvasást, azt mondta, hogy hülyeség, és már állt is fel, és egy Romain Rolland-könyvet vett le a polcról, hogy abban ellenőrizze a ténye­ket. Aztán elégedett hangon azt dünnyögte, igen, így, így. Pontosan így igaz. Mindenkinek elmondta, hogy neki Adyval fejeződik be a magyar költé­szet. Esetleg még Babits, tette hozzá engedékenyen. De József Attila verseit is ismerte. Csak nem szerette őket, merthogy József Attila benyalt a kom­csiknak, mondta, és levett a polcról egy Márai-kötetet. Benne még volt tisz­tesség és karakter. Igazi úriember volt. О tudott a legelegánsabban írni a semmiről, mondta. És ezért minden Márai-kötetet elolvasott. Amikor elolvasta a Kassai őrjáratot, nagyon szomorú lett. Akkor már tudta, hogy elviszik katonának, és azt mondta nagymamának, hogy ennek talán sohasem lesz vége. Amikor negyvenkettőben hazajött szabadságra, és megkérte anyu kezét, megkérdezte tőle, hogy tud-e majd annyit várni, mint Ráchel, mert lehet, hogy belőle lesz az újkori Jákob, akinek kétszer hét évig kell háborúznia, hogy végül boldog lehessen. És amikor négy venhétben végre megjött, vigyorgott, hogy anyuból mégsem lett Ráchel, mert csak öt röpke évet várt rá. Nagyapa nem értett az irodalomhoz, ezért mindig egész sorozatokat vett meg, úgy, ahogy az ügynök rátukmálta őket. Apu azt mondta, hogy ez pa­zarlás, mert a sorozatok csak arra valók, hogy elsózzák a tehetségtelen írók műveit. A Remekírók könyvsorozatot csak Rémesírók sorozatnak nevezte, Urr Ida és a többi kontár miatt. 99

Next