Karátson Endre: Retúrjegy. Jó lakásom az irodalomban (Pozsony, 2012)
4) A kettőződésről (1957-1968)
kapcsolat újrafelvételét nyilvánosan szorgalmazni. Gondolj csak bele. 1968-ban összeakadok a place de la Sorbonne-on Szabolcsi Miklóssal, aki József Attila evilági helytartójának számított. Mondom neki, Wilhelm Reich jött divatba most Nyugaton. Pszichoanalízis és marxizmus. Nem lehetne éppen most József Attilát futtatni Párizsban mint ’68 magyar előfutárát? Sikeres lenne. Elkapkodnák a verseskötetet. Szabolcsi megvakarja jobb kezével a bal fülét, ahogyan szokta rázós esetekben, s azt feleli: nem olyan szelek fújnak most nálunk. Szóval, amikor a Duna partján nem olyan szelek fújtak, a Szajna partján is kárhoztatni kellett a honi elutasítást a Marsall-tervtől a kezdeményezési szabadságig. Mivel a külső ellenfél berlini falat épített, a megosztás ellen egyértelműen szót lehetett emelni a Nyugathoz tartozás nevében - elvégre ezért menekültünk Nyugatra. Persze, az egyesítés azért is kellett, mert nem akartam magammal meghasonlani. De a politikai igény volt az erős, a személyes nyugtalanságot enyhítették a hétköznapok, az idő múlása. A „meghasonlás” egyébként nem teljesen megfelelő szó, mert valami gyötrelmesre utal. A hétköznapok pedig lehettek olykor ridegek, otthontalanok: például, ha egy menekült szakított barátnőjével, akkor az érzelmi hiányérzet nagyobb erővel jelentkezhetett, mint máskor, meghitt környezet híján az illetőben az a képzet keletkezhetett, hogy egyedül áll a világban. Átmenetileg, mert a fájdalmon a fiatalság életereje rendszerint diadalmaskodott. Gyötrelmesnek egyetlen nemzedéki társam esete mutatkozott. Parancs János látványosan szenvedett. a) Aki elmenekült a kettősség elől Az olvasó: Mitől? A szerző: Attól, hogy ő magyar menekült Párizsban. Az olvasó: Pedig hány magyarországi magyar szenvedett attól, hogy ő nem lehet Párizsban... A szerző: Azt hiszem, ez őt nem érdekelte. De az első években nem ismertem jól, azt is mondhatnám, nem vonzott a szenvedése. Színpadiasnak tartottam, amikor az Antony-beli egyetemista telepen, nagykabátosan a téli latyakba kifeküdt, éppen akkor, 37