Károlyi Csaba: Mindig más történik. 25 irodalmi beszélgetés (Pozsony, 2015)

Oravecz Imre: "Az én regényem végül is egy termelési regény"

egyedül, valaki valami hasonlót csinál. Tandori virtuóz költő, fel sem merült bennem, hogy valaha is úgy tudnék verselni, mint ő. Voltak, akik hatottak rám, például Paul Celan. Azonkívül, ami idegen nyelven van, az nem úgy hat az emberre. Az amerikai költészetet egyáltalán nem ismertem akkor még. József Attila késztetett arra, hogy nagyon pontos próbáljak lenni, ha valamit leírok. De leginkább az mozgatott, hogy egészen más legyen, amit csinálok. Ebből egy pár erőltetett dolog is született, persze. Lehet azt mondani, hogy Weöres Sándor fedezett fel? A Költők egymás közt című antológiában jelent meg először nagyobb adag versed, ehhez Weöres írt bevezetőt. Majd 1970-ben a Kossuth-díját megosztotta tíz fiatal költő közt, te is köztük voltál. Engem, ha lehet ilyet mondani, Bata Imre fedezett fel. О mondta először a dolgaimra, hogy jók. Weöres később lett, mikor már Pesten laktam. Bata révén találkoztam vele, elvitt hozzá. Talán Weöresnek is volt köszönhető, hogy a Héj aztán megjelenhetett a Magvetőnél. Weöres Sándor volt az egyetlen költő, aki engem pártfogolt. De mes­terem semmiképp se lehetett, mert a mester-tanítvány viszony az köl­csönös viszony. Én nem tudtam volna annak a tizedét se produkálni, amit ő tudott a mesterség szempontjából. Weöresben azt szeretem, amit József Attilában is, bár Weöresnél a világ sokkal tágabb. Weöresben benne van az is, hogy mindenkihez tud szólni, és nála a nagyon bonyo­lult is nagyon egyszerű. A második köteted, az Egy földterület növénytakarójának változása viszonylag könny ebben megtudottjelenni? Igen, viszonylag. Ne panaszkodjunk. A harmadik kötet, ha most nem számítjuk a gyerekverskötetedet, volt aztán A hopik könyve. Három kötet, három út. Mintha mindegyikben mást kezdenél. Bár már a másodikban is vannak hopi-versek. Ezt szokták mondani, de mindig tiltakozni szoktam, hogy ez téves, nem egészen más mindegyik. De ha még a negyedik könyvet, az 1972. szeptemberi is ideveszem, számomra még inkább látszik, hogy állandóan máshonnan akarod kezdeni. 151

Next