Keresztesi József: Hamis opera. Kritikák 1999-2007 (Pozsony, 2007)
Hibát hibára
net stabil kiindulópontjainak bizonyulnak, a formai kihívás így nem pusztán formai választ szül. A Grafitnesz számos személyhez és/vagy személyről szóló, alkalmi és/vagy hommage-költeménye közül kiemelkedően fontos a. Notesz című, József Attila időskori jegyzetfüzetét megalkotó ciklus, amely a töredékesztétika és az irodalomtörténeti fikció páratlanul erős egybeszövése, s voltaképpen a Dumpf-ciklus töredékekből összeálló, terjedelmes szanatóriumi tablóját előlegzi meg. Ugyancsak a kötet csúcspontjai közé tartozik a nagy hazavers, a Szívlapát, amely (többek között) szintén a József Attila-i örökséggel vet számot, egyszerre használva a töredékesség, az alkalmiság retorikáját, illetve az emelkedett, katartikus versbeszéd eszköztárát („Mentem haza, s a haza hol van? / halkan szuszogtak kinn a fák, / álltak mint ágyúk, huzagoltan, / s szétágyúzták az éjszakát.”). Ezúttal mégsem ezeket a nagyon fontos és gazdag szövegeket fogom szemügyre venni, hanem a Csorba Győző hetvenötödik születésnapját köszöntő, A Csorba-kert című verset, mivel meggyőződésem szerint a költői technikáról, a költészet kézművesjellegéről a kötetnek ez a szövege árulja el a legtöbbet. A vers egy történetet mesél el. Az elbeszélő lopni lopódzik a Csorba-kertbe, vagyis egy költői univerzum titkát igyekszik kilesni: Leskiccelem magamnak pontosan, a mintázat hogyan lesz szerkezetté, a vadméz napsütésben lomb és ág miként vetül kavicsra, földre, őrá (...) És akkor lesz egy príma raszterem, a többi zsákmányt belegöngyölöm majd, hazalopom, s belőlük lesz a mű. A próbálkozás természetesen nem jár sikerrel: „kis kompilátum, tisztes plágium / hevert előttem, bármi olvasattá, / ezer másikká öszszerakható”. A költői versengés hagyománya itt az ellentétébe fordul, a vereség beismerése válik katartikus tapasztalattá: 40