Koltai Tamás: Miért gyáva a magyar színház (Pozsony, 2010)
A fránya korszellem
Nem félünk a Zsótértól Friedrich Dürrenmatt: Az öreg hölgy látogatása Napjaink antikapitalista színházi trilógiájának záródarabja Az öreg hölgy látogatása Dürrenmatt-tól a József Attila Színházban. Az első kettő a Warrenné mestersége és a Mit csinál a kongresszus? a Nemzetiben és a Katonában. Visszhangozzák az idő szavát. Megárulnak egy gyékényen. Leleplezik a pénz hatalmát. Bemard Shaw-nál és Ödön von Horváthnál prostitúcióba fektetik a pénzt, Dürrenmattnál korrumpálódnak és ölnek érte. Nem igaz, hogy Az öreg hölgy látogatása nem a pénz pusztításáról szól, hanem arról, hogyan veszítjük el (maradék) emberségünket, ha érdekeink úgy kívánják. Mi a különbség? Az előbbi nézőpont a célt, az utóbbi a folyamatot ábrázolja. Ez benne a brechti. A „mivé leszünk, mi, emberek, ha nagyobb összeggel kecsegtetnek?” Dürrenmattja Brecht köpönyegéből bújt ki. Shaw pedig már akkor belebújt a negédesen szemérmetlen hipokritáról és az öncsaló lázadóról szóló polgári példázatával, amikor még nem is volt olyan köpönyeg. Ami Ödön von Horváthot illeti, darabjának az a kaján mondata, hogy „ha mindent az anyagiakra vezetünk vissza, ez a lélek tagadásával egyenlő”, szinte szó szerint megismétli a Koldusopera hasonló (s persze ugyancsak kifordított értelmű) panelját. Az öreg hölgy látogatásának kecsegtető ígérvénye Güllen városában: „konjunktúra egy hulla fejében”. Ez a darab rezüméje, szó szerint elhangzik Ungár Júlia fordításában, amely radikálisan redukálja a szószátyár szerzőt, két mondattal elmondja, amit amaz négyben. (Dürrenmatt védelmében felhozható, hogy Ungár tömöríti a svájci írónál sokkal jobb Brechtet is, akinek közismert szikársága néha úgyszintén bőbeszédűnek hat ma már, bár lehet, hogy csak az előző fordítások tükrében. Nem kell annyit magyarázni. Kevesebb szóból is értünk.) A cselekmény 310